Olivér betegsége 2021. novemberben kezdődött, most újra szembenéz a betegséggel!
Budapesten a Heim Pál Gyermekkórház Onko-hematológiai osztályára kerültünk, ahol rövid időn belül kiderült, hogy rosszindulatú lágyrész-kötőszövet daganattal állunk szemben.
2021. Decemberben megműtötték, majd 2022. januárjában elkezdődtek kemoterápiás kezelései. Eleinte nagyon rosszul viselte, hányt, szája kisebesedett így enni-inni alig tudott. Számos alkalommal kellett vért, trombocitát kapnia.
5 kemoterápiás blokk után 2022. májusában megtörtént Olivér tumor eltávolító nagy műtétje, mely 4 órán keresztül zajlott. Ezután minden rendben volt a kontroll vizsgálatokon, egészen 2023. szeptemberéig mikor is egy MR kontroll vizsgálat alkalmával elváltozást találtak nála.
2023. Szeptember 18-án meg is műtötték, eltávolították az érintett részeket majd szövettani vizsgálat következett melynek eredményét 3 héttel később kaptuk meg. Sajnos Olivér daganata kiújult!
Október 17-én újabb műtét vár rá. Szeptemberbe kezdte el az első osztályt, de sajnos betegsége és a sok kórházba járás miatt nem tud iskolába járni.
Egyedül nevelem 3 kiskorú gyermekemet és a jelenlegi helyzetben még alkalmi munkát sem tudok sajnos vállalni. Azért kérünk segítséget, mert anyagilag nehéz helyzetben vagyunk, de szeretném biztosítani Olivér gyógyulásához a megfelelő feltételeket. Előre is hálásan köszönünk bármilyen segítséget! (Édesanyja levele, 2023.10.15.)
OLIVÉRT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.