Krisztián betegsége 2024.11.15-én derült ki, akut limfoblasztos leukémiával (ALL) diagnosztizálták.
Mielőtt elmentünk a háziorvoshoz, sokat fájlalta a fejét, ezért elküldték vérképellenőrzésre. Az eredmény nem lett jó, így be is utalták további vizsgálatokra. A fejfájáson kívül más tünete nem volt.
2024 november 21-én portot ültettek a mellkasába, amin keresztül kapta a kezeléseket. A 2025. januárját végig kórházban töltötte, vért és trombocitát kapott felváltva. Több kemoterápiás kezelésben részesült 2025. július 05-ig. Ezt követően ismét két hetet kellett kórházban töltenie, mert vérpótlásra volt szüksége. 2025.07.30-án inditották el a fenntartó kezelést, amit gyógyszeres formában kap 1,5 éven keresztül.
Jelenleg jók az eredményei Krisztiánnak, de attól sokszor volt már itthon mióta elkezdődött az iskola. Havonta kell járni vérkép kontrollra, 2025. november végén volt a negyedik és egyben utolsó lumbálás a fenntartó kezelés alatt, aminek jók lettek az eredményei. Én nem igazán engedtem volna még iskolába, de már vágyott a közösségbe.
Nehéz anyagi körülmények között élünk. Kiadásaink a betegség miatt megnövekedtek, a bevételeink megcsappantak, ezért bármilyen segítséget hálás szívvel fogadnánk és köszönjük mindenkinek előre is, aki segíteni tud! (Édesanyja levele, 2025.12.03.)
KRISZTIÁNT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.































