Fiam betegsége 2024 április elején kezdődött azzal a tünettel, hogy nagyon furcsán kezdett beszélni.
A szájüregében jókora duzzanat látszódott a szájpadláson. Rohantam vele az ózdi kórházba, de nem tudták, hogy mi lehet a baja, mert nem okozott fájdalmat, így tovább küldtek minket Miskolcra.
Ott azonnal megtörtént a biopszia, MR és CT, ezután megkaptuk a diagnózist: Ewing Sarcoma.
Volt intenzív osztályon is, mert nem tudott enni, így szondán keresztül táplálták egy hónapig. Mindeközben DSRA műtétre került sor, katéterezni kellett combon keresztül, hogy elzárják az ereket, mert a daganat vérzékennyé vált és folyamatosan vérzett.
Protonterápiára volt szüksége 30 alkalommal, a kezelést Bécsújhelyen végezték 2025. március 12-ig.
Március 18-án megkezdték a 14. kemoterápiát Istvánnak, rá pár napra hazaengedték, de 3 nap múlva belázasodott. Miután jobban lett elkezdték a 15. kemoterápiát is, ez volt az utolsó, amit kapott, viszont ez teljesen legyengítette, három alkalommal is vért kellett kapnia és trombocitát.
2025.06.27-én befejeződött a tüdő besugárzása, ebből 10-et kapott, ezt is szépen végig csinálta.
2025.07.30-án voltunk a fül-orr-gégészeten is, mert folyamatosan fájlalta a fülét, váladékozott. Elküldték CT-re és kiderült hogy mindkét fülében polip van, a közeljövőben ezt is műteni fogják, ahogy az állapota engedi, addig is hetente járunk a fülészetre is, sajnos még mindig vért kell kapnia 2 hetente.
A csontvelő nem akar dolgozni, ezért volt 2025.08.19- én csontvelő biopszia is, hogy kiderítsék mi áll ennek a háttérben. 1 hét után meg is kaptuk az eredményt, miszerint a csontvelő a kemoterápia és a sugárterápia utóhatása miatt nem működik megfelelően, erre most jelenleg gyógyszereket szed, de ettől függetlenül ugyanúgy kell vért kapnia.
A nyelőcső tágítást így halasztani kell, jelenleg is a gasztrotubuson keresztül táplálom, mivel még szilárd ételeket most sem tud lenyelni.
Jelenleg is kórházban tartózkodók vele.
Pityunak van egy ikertestvére, akire a szüleim vigyáznak, amíg én vele vagyok a kórházban a kezelések idején. Egyedülálló anyuka vagyok, megítélték számomra a GYOD-ot, ami nagy könnyebbséget jelent, mivel gyermektartást sem kapok. Szüleim támasza nélkül nem tudom, mi lenne velünk.
Kérem, támogassák Pityuka gyógyulását, bármilyen segítséget hálás szívvel fogadunk és köszönjük az eddigi segítségeket is mindenkinek! (Édesanyja levele, 2025.10.20.)
ISTVÁNT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.