Kislányomnak 2018-ban nyirokcsomó daganata volt, akkor 3 évesen. Kemoterápiás kezelések sorozatát kapta, majd a következő 7 évben már csak kontroll vizsgálatokra hordtuk, ahol mindent rendben találtak. 10 évesen, 2025. júniusában elkezdte fájlalni a bal vállát, majd egy hónap alatt nagy duzzanat keletkezett a lapockáján.
Vizsgálatokra vittük Nyíregyházára, Nyírbátorba és Debrecenbe. Debrecenben MR, csontizotóp és szövettan vizsgálatokat követően ismét rémálommá vált az életünk, ugyanis az eredmények azt mutatták, hogy féltett gyermekünknek sajnos csontdaganata lett, így másodszor is daganatos betegséggel küzd!
A daganat mérete fél narancs nagyságú, a kislány 3 hetente kapja majd a kórházi kezeléseket és minden nap szednie kell a gyógyszereket.
2025.08.12-én műtétre került sor, port lett beépítve, amin keresztül a kezeléseket kapja.
Jelenleg Csenge a negyedik blokkon van túl, sajnos nagyon nehezen viseli. A folyamatos hányinger miatt az étvágya csökkent. Amíg a kezelést kapja, addig nem is eszik-iszik.
Szóba került a műtét, hogy ha van rá lehetőség azt csak Budapesten tudnák elvégezni. Még 2 kemoterápiás blokk van Csengének hátra. Nem tudjuk, hogy fog alakulni, de bízunk a legjobbakban. Csenge a kezelések kezdete óta 4 alkalommal kapott vért és 4 alkalommal trombocitát, mert mindig le megy a sejtje, a trombocita szintje.
3 hét szünetből 2 hetet a kezelés utáni rossz állapota miatt bent vagyunk a kórházba, ami még inkább rátesz Csenge állapotára, mert egyáltalán nincs semmi kedve ott lenni.
Csenge mellett még van 6 kiskorú gyermekünk. Édesapja a munkahelyét elveszítette és így nagyon nehézkessé vált a megélhetésünk. Jelenleg Debrecenben vagyunk a Klinikán, ismét elkezdődtek a gyermekem kemoterápiás kezelései. Én mellette vagyok, édesapja rendezi a többi gyermekünket.
Sajnos nagyon sokat kell kórházban tartózkodni, ami nagyon megterhelő lelkileg és anyagi szempontból egyaránt a családunknak, ezért szeretnénk segítséget kérni. Előre is hálásan köszönjük a segítséget a minket támogatóknak! (Édesanyja levele, 2025.11.05.)
CSENGÉT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.































