Életünk egy pillanat alatt megváltozott 2021.12 10-én az akkor 2,5 éves kislányunknál 5 cm-es agytörzsi daganatot találtak.
Biopsziát akkor nem tudtak venni a veszélyes elhelyezkedése miatt. 35 alkalommal sugárterápiát és kemoterápiát kapott! Volt egy shunt műtét a felgyülemlett agyvíz elvezetése céljából.
A kezelések és a sok alternatív dolgok eredményesnek bizonyultak egészen 2024.03.22-ig!
Stagnált a daganat nem tűnt el, de nem nőtt nem okozott gondot. Volt egy szemműtét is 2024 02.15-én kancsalság korrigálás céljából. Minden nap takarva volt váltva a kis szeme.
Homloktáji fejfájásra panaszkodott március elejétől hol jobban hol kevésbé. Nagy nehezen csináltak egy MR vizsgalatot, mert mindenki a szemműtét utáni fájdalomra gondolt. Őszinte leszek én is abban bíztam, de éreztem, hogy valami nem jó.
Kezdett a mozgása is bizonytalanná válni. 2024.03.22-én az MR vizsgálat kimutatta nőtt a daganat, ami most 6 cm-es és lefele indult nőni az öreglyuk felé ami még nehezíti a dolgot, mert nagyon veszélyes.
Mi szülők teljesen térdre rogytunk! Egymásba kapaszkodva megyünk előre, hiszen ha Annabella erős, akkor nekünk is annak kell lenni!
Az orvosok felkészítettek újra a legrosszabbra, hogy elveszíthetjük a kislányunkat. Biopszia műtétre került sor 2024.04.10-én, aminek az eredménye nagyon rossz.
Jelenleg Annabella nem tud menni, fél oldala le van bénulva. Újra kezdjük a harcot!!! Sugárterápiát és mellette kemoterápiát kap! Bízom a jó istenben és a kislányomban, mert annyira gyógyulni akar és tudom, hogy meg fog!
A családot nagyon megviseli, lelkileg és anyagilag is. 5 gyermekem van, szeretnék mindent megadni, amit Annabella megkíván és szeretne, hogy újra élje a kis gyermek éveit!
Rengeteg alternatív terápiát alkalmazunk aminek a költsége nagyon sok és az anyagi helyzetünk véges! Bármilyen támogatást hálás szívvel fogadunk és köszönünk! (Édesanyja levele, 2024.04.29)
ANNABELLÁT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.