Lányomnak 2025. márciusában derült ki, hogy rosszindulatú daganatos, a kis agyban volt a daganat.
Anna születése óta egy visszahúzódó szelíd kislány volt, nehezen barátkozott az iskolában és emiatt bántották. Nincsenek barátai csak a testvérei és mi a szülei. Mikor kiderült, hogy agydaganata van mi teljesen összeomlottunk és kiborultunk, hisz előtte 1 évvel, szülés közben meghalt a kislányunk.
Látása folyamatosan romlott, utána a járása is ingatag lett, így neurológiai vizsgálatot kértek, az orvos több vizsgálatot kért és az Mr vizsgálat kimutatta az agydaganatot, 2025.03.04-én, közölték velünk, hogy annyira súlyos az állapota, hogy már másnap megműtik.
4,5 órás műtét után a daganatot eltávolították, az orvos elmondta, hogy a daganat nagysága és kiterjedése miatt valószínűleg rosszindulatú daganat, amit a későbbi szövettan alátámasztott (medulloblastoma) gyermekkori rosszindulatú daganat!
Sajnos a műtét után az agyvíz nem folyt el, ami elvezette volna csövet próbálták többször beállítani, de nem sikerült, így újabb műtét során söntöt helyeztek el.
Amint olyan állapotba került műtét után, már meg is kezdték a kezeléseket, 30 darab sugárkezelés következett, ami 6 hétig tartott, ezzel egy időben minden héten 1 nap még vénásan kemoterápiát is felvette.
Közben mivel nagyon sokat jártunk kórházba és a férjem vitt minket, mert tömegközlekedésen Anna nem utazhat, az ő munkahelye megszűnt és segédmunkás lett. Dolgozni csak akkor tud, ha nem kell kórházba menni. Amíg Annával kórházban vagyunk másik 2 gyermekünket is ő neveli, látja el őket.
Nekem is megszűnt a munkahelyem, mert én vagyok vele kórházban, folyamatos gondozást igényel a kórházban és itthon is kislányom, ezért jelenleg ápolásit kapok.
Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mivel kevesebb lett a jövedelmünk, viszont a kiadásaink megnövekedtek. Az orvosok elmondták, hogy kb. 1 éves kezelése lesz, nagyon nehéz időszak elé nézünk. Egy önkormányzati lakásban élünk, jelenleg épp, hogy megélünk, ezért szeretném segítségüket kérni. Kérjük, támogassák Anna gyógyulását, ebben a nehéz helyzetben! (Édesanyja levele, 2025.07.10.)
ANNÁT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.