A Keszthelyen élő Zoli egy húszéves nagyfiú, aki most kezdi meg az egyetemi éveit Szegeden. Az informatika mindig is érdekelte, így mivel jól is tanult nem volt kérdés, hogy ebben az irányban folytatja tanulmányait. Hosszú éveken keresztül küzdött a daganatos betegséggel és sok minden kimaradt eddig az életéből, amit egészséges társai éltek.
Régóta ismerjük és támogatjuk Zolit, akit édesanyja egyedül nevel. Egyik beszélgetésünk alkalmával megemlítette, hogy még nem jártak Debrecenbe és nagy vágya, hogy megnézhesse a nevezetességeit. Úgy gondoltuk, hogy mivel közeledik az Államalapítás ünnepe ez kitűnő alkalom lenne, hogy eltöltsenek édesanyjával egy hosszú hétvégét gyönyörű városunkba.
A szállás elfoglalása és az ebéd után együtt indultunk a Nagyerdőn egy közös sétára. A Nagyerdő és a Békás-tó hamar a család kedvenc helyszíne lett.Megnéztük az Egyetemet és Debrecen főterét, valamint a Református Kollégium kiállítását. Másnap indult a fő ünnepi műsor a Virágkarnevál szebbnél-szebb virág kocsikkal, fellépőkkel délután még volt rá idő és Zoli anyukájával együtt ellátogatott a Déry Múzeumba ahol a csodálatosan szép Trilógiát is megtekinthették. Az utolsó napon egy családias bográcsozásra kaptak meghívást a finom ebéd után a Debreceni Állatkert kis lakóit nézhettük meg közösen a kellemes környezetben.
Ilyenkor még több lehetőség van a kikapcsolódásra, rengeteg program vár a város lakóira és az ide látogatókra, ezért is esett a választás erre a hétvégére, ami nagy élmény volt a családnak. Hamar el repült az idő és eljött a búcsúzkodás napja. A legjobb érzés az volt számunkra, amikor azt mondták, hogy nem is vágynak haza, és hogy mind ez, amiben részük volt feledhetetlen élményt nyújtott számukra, lelkileg feltöltődtek.
Reméljük, hogy mihamarabb ismét találkozhatunk velük! Zolinak pedig örömteli és sikerekben gazdag egyetemi éveket kívánunk!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.