A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány felhívására többen is jelentkeztek, és jutatták el a saját maguk által megvarrt, mosható és vasalható és egyszer használatos, gyermek és felnőtt szájmaszkokat.
Ez nagyon nagy segítség egy ilyen járványhelyzetben, hiszen így tudják folyamatosan cserélni és fertőtleníteni a leukémiás és daganatos gyermekek szülei a maszkokat, ezzel biztosabbá tenni a védekezést.
Sok családtól kaptunk olyan információt, hogy nehéz hozzájutni a védőeszközökhöz, és ha rá akadnak, bizony sokban kerülnek, így gondoltunk arra, hogy egy felhívást teszünk közzé a facebook oldalunkon. És szerencsére jött is a segítség!
Nagyon sok jóérzésű és segítőkész támogató jelentkezett, amelynek eredményeképpen az alapítvány által támogatott kilencven érintett családnak tudtunk csomagokat készíteni, a színes szájmaszkokból az életkornak megfelelően, ami postai úton jut el hozzájuk.
Szerdahelyi Lilla szervezésében pedig a Gyermek-hematológiai Centrumokba is eljutott a szájmaszk adomány!
Odafigyelni, segítséget nyújtani, saját munkánkat és időnket önkéntesen felajánlva a rászorulókért nemes feladat! Köszönet, mindenkinek, aki ebben a nehéz helyzetben is megteszi!
Biztosak vagyunk benne, hogy minden kis beteg nagy örömmel fogja hordani ezeket a szép textil maszkokat!
Köszönet az adományokért, mindenki nevében:
Tóth Ferencné Ózd
Csillikné Katona Erzsébet Tiszasüly
Hegedűs GáborBerettyóújfalu
Gubisi Júlia Kiskunfélegyháza
Pete Katalin Tiszaföldvár
Szerdahelyi Lilla Centrumokba közvetlen jutatta el
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.