A kreatív kézműves foglalkozás, mint mindig most is jókedvűen kezdődött a DE OEC Gyermekklinika Hematológiai Osztályán. Már nagyon vártak minket a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és szüleik, hiszen főként a kórházba eltöltött hétvégék nagyon hosszúak és egy kis kikapcsolódás feledtetni tudja, még ha csak egy rövid időre is a küzdelmes hétköznapokat.
Színes kartonból kivágtunk két virág fejet, majd elkészítettük a szárát hurka pálcából, amelyet körbe tekertünk zöld krepp papírral. Ráragasztottuk a virág fejeket, sárga papírból pedig kis golyókat sodortunk, amelyek felkerültek a közepére. Flitterrel díszítettük és zöld szalagból masnit kötöttünk a kész alkotásra, ebből lettek a levelek. Virágcserépbe tűzve nagyon mutatósak, de ajándék mellé kísérőként is kedves meglepetésként szolgálhatnak.
Család barát alapítványként legfőbb célunk a betegség által nehéz helyzetbe került családok támogatása, segítése. Mi saját magunk is megtapasztaltuk kislányunk Anna betegsége által milyen nagy szükség is van erre és, hogy milyen sokat jelent ez az érintettek számára. Ezért, most, is mint máskor élelmiszer csomaggal és XIXO üdítővel kedveskedtünk a jelenleg kezelés alatt álló beteg gyermekeknek és szüleiknek majd válogathattak a ruha adományokból valamint a meglepetések ládikájából a kedves apróságok közül. Ezeket mind az Önök által biztosított adományok teszik lehetővé, amelyet ez úton is köszönünk!
De szeretnénk köszönetet mondani, azoknak is, akik a jövedelemadó 1%-át ajánlják fel a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány részére ezzel segítve a célok elérését és támogatva a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulását!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.