A folyamatos kezelések, illetve a betegség jellege szinte kizárja, hogy amíg a gyógyítási protokoll véget nem ér, a családok önerőből kikapcsolódhassanak, pihenhessenek. A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány ezért a családok és a hematológiai központok, illetve a kórházon kívüli kiegészítő kezelések, foglalkozások támogatásán kívül igyekszik lehetőséget teremteni a feltöltődéshez szükséges kikapcsolódáshoz, illetve a szabadidő hasznos eltöltéséhez is.
Eddig az alábbi kirándulásokat, családi nyaralásokat támogattuk:
- 2003-ban kirándulás szervezése Ópusztaszerre
- 2004-ben összesen 40 család látogatása a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe
- 2005-ben 14 család kirándulása Domonyvölgybe, a Lázár Lovasparkba
- 2005-ben összesen 55 család látogatása a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe
- 2006-ban 19 család kirándulása Domonyvölgybe, a Lázár Lovasparkba
- 2006-ban összesen 56 család látogatása a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe
- 2007-ben a Miskolcon kezelt és az Egri Leukémiás, Daganatos és Immunhiányos Gyermekekért Alapítvány által támogatott gyermekek és családjuk látogatása Debrecenben Az igazi Da Vinci kiállításon
- 2007-ben a Debrecenben és Miskolcon kezelt gyermekek és családjuk részvétele a budapesti Gyermeknapon
- 2007-ben 7 család kirándulása Budapestről és Pécsről Nagykarácsonyba a „Szeretet-posta” megnyitójára
- 2007-től kezdve minden évben 4 napos családi nyaralások támogatása Egerben
- 2008-ban 7 család 6 napos nyaralása Bakonyszücsön
- 2008-ban 8 család részére 6 éjszakás nyaralás Pénzesgyőrben a Sörényes Udvarházban a Total Hungária Kft. támogatásával
- 2008-ban a Szegedi Tudományegyetemen kezelt leukémiás gyermekek kirándulása a budapesti Tropicariumba
- 2009-ben 9 család nyaralásának támogatása Pénzesgyőrben a Sörényes Udvarházban a Total Hungária Kft. támogatásával.
-2010-ben 12 család részére ingyenes szállás lehetőséget biztosítottunk Egerben, hogy a leukémiás és daganatos beteg gyermekek, testvéreikkel és szüleikkel kikapcsolódhassanak
-2011 nyarán Egerben biztosítottunk legfeljebb 4 éjszakára ingyenes szálláslehetőséget a daganatos és leukémiás gyermekeket nevelő családoknak az Invest Apartmanokban, ahol a kirándulási célokon túl sportolási lehetőséget is biztosítottunk. A nyaralási lehetőség biztosítása nem csak a kikapcsolódás miatt fontos, hanem a beteg gyermekeket nevelő családok itt kötetlen keretek között találkozhatnak egymással, és egymásra is támaszkodva, erőt tudnak gyűjteni a kezelések folytatásához. A közös élmények és a hasonló sorsok megerősítően hatnak a gyógyulási folyamatban.
Szintén nyaranta támogatást nyújtottunk a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekegészségügyi Központ Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelőtranszplantációs Osztály kórházpedagógusa által is gondozott beteg gyermek nyári táboroztatásához, ami lehetővé teszi, hogy a gyermekek családjai minimális anyagi terhek mellett a kis betegeknek kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak.
2010-től nyitva áll a „Remény Kuckó”, a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány alapítványi-közösségi háza. A Remény Kuckóban folyamatosan szervezünk kézműves foglalkozásokat, lehetőséget biztosítunk közösségi és egyéni sporttevékenységekhez, mint például ping-pong, darts, csocsó, futópad, kardiogép, Nintendo Wii mozgásvezérelt játékkonzol stb. használata. Lehetőség van szabadtéri összejövetelek megrendezésére is, valamint helyet biztosítunk egyéni kezelések, fejlesztések számára is. A Remény Kuckó szolgáltatásait nem csak a beteg gyermekek és családjai vehetik igénybe, hanem a ház szolgáltatásaival hozzá kívánunk járulni a gyógyító és segítő szakemberek rekreációjához is. Ez a munka az orvosokra, nővérekre, pszichológusokra, gyógytornászokra, pedagógusokra és más segítő szakemberekre nézve is nagy terhet jelent, aminek – ha nem foglalkoznak eleget a saját terheik feldolgozásával – sokszor kiégés az eredménye. A kikapcsolódási lehetőségeken túl helyet tudunk biztosítani közösségi programoknak, vagy igény szerint a segítő szakemberek szupervíziójához is.
A fenti lehetőségeket a személyi jövedelemadó (SZJA) 1%-nak felajánlásaiból tudjuk fenntartani, biztosítani, mivel a pályázati lehetőségek ritkán terjednek ki erre a területre. Így az a szemléletünk, hogy komplex, emberközpontú problémaként kezeljük a gyógyítási folyamatot, sokkal több feladatot is ad. De mint látható, olyan területeket is támogatunk, amit az állam sok esetben nem vesz figyelembe, illetve más szervezetek sem támogatnak.
A betegségek kezelése megterhelő mind a gyermekek, mind családjuk számára. Ez egyaránt jelent lelki, fizikai és anyagi terheket, így gyakorlatilag nincs olyan család, amelyik ne szorulna segítségre.
SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA!
A felajánlott adó 1 százaléka teszi lehetővé, hogy célkitűzéseinket megvalósítsuk.
Adószámunk: 18557071-1-09 Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.