A DE OEC Gyermekklinika Hematológiai Osztályán a jelenleg kezelés alatt álló beteg gyermekekkel és szüleikkel a legutóbbi terápiás jellegű kézműves foglalkozáson piros kartonpapírból kisebb, nagyobb szívecskéket készítettünk.
Volt, amelyik közepébe gyöngyöt fűztünk és volt, amelyiket virágokkal díszítettünk. Sorra készültek a meglepetés alkotások az anyukáknak és nagymamáknak egyaránt. Csak úgy szorgoskodtak az apró kezek! Jó volt látni, hogy a jelenlévők milyen örömmel és aktívan vetették bele magukat a munkába.
Sohasem megyünk üres kézzel így a foglalkozás végén élelmiszer csomagokkal kedveskedtünk a családoknak a gyerekek pedig választhattak az ajándékokkal teli meglepetések ládikájából is.
Nagyon jó hangulatban telt el a szombat délután és öröm volt számunkra is, hogy egy kis vidámságot és kikapcsolódást tudtunk csempészni a kezeléssel és sokszor fájdalommal teli mindennapokba.
A csontvelő átültetésen átesett gyermekeket is segítheti 250-forinttal, amelyhez nem kell mást tenni, mint felhívni a 13600-as telefonszámot és megadni a 71-es kódot! Köszönjük!
Szeretnénk megköszönni, mind azoknak, akik a jövedelemadó 1%-át fel ajánlják a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány részére ezzel segítve a célok elérését és támogatva a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulását!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.