A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány 20 éve országosan segíti a leukémiás és daganatos beteg gyermekeket és családjaikat, valamint az őket gyógyító intézményeket! A mostani koronavírus által kialakult helyzetben, fokozottan érkeznek kérelmek a családok részéről, akik a beteg gyermekük ellátásának eddig megszokott terheinek, további fokozódásáról számolnak be.
Sajnos valós helyzet, hogy akik alkalmi munkából tudták kiegészíteni bevételüket, azok most munkanélkülivé válnak, illetve akiknek van munkahelye, azok sincsenek biztonságba! A minden napi élete megszokott ritmusa mindenkinél megváltozott és más-más nehézségeket jelent!
Akik rákos beteg gyermekeket nevelnek, azoknak az anyagi helyzete jellemzően nagyon nehéz, fokozatosan felélik tartalékaikat, vagy már el is fogyott!
SEGÍTNÜNK KELL!
Telefonon és e-mailben folyamatosan érkeznek a kérések, amelyeknek folyamatosan igyekszünk eleget tenni!
KÉRJÜK, AKINEK VAN LEHETŐSÉGE SEGÍTSEN ADOMÁNYÁVAL! MOST FONTOS MINDEN FELAJÁNLÁS A BETEG GYERMEKEK SEGÍTÉSÉRE! KÖSZÖNJÜK!
Egy család e-mailjéből idézve:
„Nos, igen, elég nagy a káosz a koronavírus miatt. Egyébként is nehéz helyzetben vannak a kórházak, s most meg aztán nagy a zűrzavar. Mi is érezzük ennek a hatásait, mert a gyermekem gyógyszereiből, jó néhány nem volt a gyógyszertárban, s nem is tudják megmondani, hogy mikorra lesz meg.
Itt vannak ezek a bevásárlás dolgok, mi nem szoktunk hatalmas tartalékokat felhalmozni, mert ahhoz sok pénzt kell belefektetni, mi megfontolt vásárlók vagyunk, azt vesszük meg, ami pl. egy hét megfőzéséhez kell. Mindennap nem szoktunk vásárolni, táblázat szerint élünk, azaz megtervezzük a főzést, s ahhoz a hozzávalókat, mindent, reggelit, vacsorát. Esetleg a gyereknek kis extrák, gyümölcs, egy kis nasi. Muszáj tudatosan költekeznünk.
Többször próbáltunk maszkot venni, de eddig hiába. Sehol nem kapni itt nálunk. Így nagyon félünk mi is, hogy a kislányom a gyenge szervezetével, ne hogy elkapja, ne hogy baj legyen.
Ameddig tudunk nem megyünk el sehova. Vérképet a helyi laborban oldjuk most meg. Egy pár gumikesztyűt és egy db maszkot elraktunk már, mert telefonáltunk, s kiderült nincs a nővérkéknek sem. Így aki veszi a vért, annak odaadjuk majd.
A kislányom a szokásos reggeli gyógyszereivel kezd, hányingerrel ébred, ez a kemós gyógyszertől van, de amint hat a hányáscsillapító, általában megkönnyebbül kicsit. Az izomgörcsök maradtak.
Arról volt szó, hogy egy vérvizsgálattal ki tudják deríteni, hogy milyen gyógyszer lenne rá enyhítéssel, de sajnos kiderült, hogy nincs rá, mert a kemós gyógyszer váltja ki.
Most maradunk itthon, bár őszintén szólva, mi szinte eleve karanténban élünk, így nem probléma, szeretünk hárman lenni.”
KÉRJÜK, AKINEK VAN LEHETŐSÉGE SEGÍTSEN ADOMÁNYÁVAL! MOST FONTOS MINDEN FELAJÁNLÁS A BETEG GYERMEKEK SEGÍTÉSÉRE! KÖSZÖNJÜK!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.