Karácsony ünnepe ismét eljött a DE OEC Gyermekklinika hematológiai osztályára. A felajánlásoknak és az összefogásnak köszönhetően érzelmekben és meglepetésekben bővelkedett ez a kis betegekkel és szüleikkel közösen eltöltött ünnepélyes délután.
A Sípos utcai óvoda óvónői gyönyörű énekkel nyitották meg a karácsonyi ünnepséget, amelybe bevonták a nézőközönséget is és ezzel mindenki ráhangolódhatott a közösen eltöltött délutánra.
A jó hangulatot fokozta egy kezelésen túlesett kislány Tilla által előadott szépen elszavalt vers, ezzel lepte meg társait és kívánt kellemes ünnepeket és mielőbbi gyógyulást részükre.
Ezt követte az Abigél Többcélú Intézmény diákjai és tanárai által előadott színes műsora mindenféle kedves műsorszámmal fűszerezve. Volt ének, közös tánc a gyerekekkel, szebbnél-szebb versek előadása, amelynek hallatán könny szökött a szemekbe. Majd meg érkezett a Mikulás és kísérői a manócskák. A kicsik arcán megjelent az izgatottság, és a nevek elhangzása után mindenki egyenként átvehette személyre szóló ajándékát magától a nagyszakállútól.
A meglepetések még mindig nem értek véget, hiszen a feldíszített fenyőfa alatt gyönyörűen becsomagolva sorakoztak a Kerekes Kft. dolgozói által készített csomagok. A gyerekek hosszú sort alkottak és mindenki átvehette a játékokkal megrakott szeretetteljes ajándékát.
De az édesség sem maradhatott el, ami mindenki nagy kedvence. Csoki gyűjtő felhívásunkhoz is nagyon sokan csatlakoztak és legtöbben el is jöttek, hogy személyesen tudják átadni az általuk gyűjtött finomságokat így a Debreceni Egyetem Hallgatói Külügyi Bizottság, a Vegyipari Szakközépiskola, a Gönczy Pál Általános Iskola és a balmazújvárosi Veres Péter Szakközépiskola.
A rengeteg ajándék között még megkapták a gyerekek a FAG dolgozói és az MSK Hungary Bt. HR osztálya által gyűjtött játék és mikulás csomagjait is, valamint a postai úton érkezett cipős doboz adományokat.
Az ünnepség befejezése nem is lehetett más, mint a Karácsonyhoz kapcsolódó közös mézeskalács díszítés Radics Zoltán mézeskalács készítővel, aki megmutatta a gyerekeknek és szüleiknek hogyan lehet minél szebben díszíteni a finoman illatozó süteményt. Valamint meglepte a családokat egy-egy szépen csomagolt mézeskaláccsal is.
Hosszú lenne felsorolni milyen sokan tették szebbé és elviselhetőbbé a leukémiás és daganatos beteg gyermekek számára a szeretet ünnepét. A legszebb kifejezés a köszönet mellett a beteg gyerekek arcán a boldogság, amelyeket a fényképek örökítettek meg.
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.