Keceliek, betyárosok, a Csengődi család összefogásának köszönhetően 3 család részesült kiemelt támogatásban.
Az összetartó közösség idén 750 ezer forintot gyűjtött a leukémiás és daganatos gyermekeknek pár hét alatt. A kezdeményezés már szinte rendhagyó, több évre visszanyúló rendszeres támogatóink a Keceli Betyárosok.
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány köszöni minden résztvevőnek a támogatást, a Csengődi családnak a szervezést, hogy időt, energiát nem sajnálva igyekeznek újra és újra kitalálni és megszervezni olyan eseményeket, jelen esetben egy facebook csoportban elindított gyűjtést, amellyel támogatásra buzdítják a közösséget. Az összefogás eredményeképpen érkezett 750 ezer forintot 3 család részére osztottuk egyenlő arányban, akiknek jelenleg a legnagyobb szükségük van a segítségre, mindannyian nem rég vették fel a harcot a súlyos betegséggel:
Ricsi 14 éves, agydaganattal küzd 2026. februárban diagnosztizálták, jelenleg a műtétből lábadozik, és az ennek következtében kialakult károsodások csökkentése az elsődleges feladat számukra.
Lara 3 éves, leukémiával küzd, 2026. február óta folyamatosan kórházban tartózkodnak az édesanyjával, az édesapa pedig a szintén óvodás korú testvérrel maradt otthon.
Kitti 11 éves, leukémiával küzd, jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, a nagymama van vele bent, mert az édesapja egyedül neveli őt és 3 testvérét. A gyermekek édesanyja 2 évvel ezelőtt leukémiában hunyt el.
Újra bebizonyosodott, hogy összefogással, a segítő szándék erejével jelentős támogatás nyújtható azoknak, akik egy hosszú harcot vívnak a gyermek egészségéért. Buzdítunk ezáltal másokat is közösségi gyűjtésre, ha szeretnék segíteni a betegség okán nehéz helyzetbe került családoknak, mert ezek az eredmények minden esetben pozitív visszacsatolást adnak a kezdeményezőknek is.
A fotón Csenge és Csongor látható, Tündi és István gyermekei, akikre méltán büszkék lehetnek a szüleik, hiszen aktívan részesei voltak az elmúlt pár hét eseményeinek, szívvel, lélekkel igyekeztek mindent megtenni a cél eléréséhez!
Köszönjük a jelentős segítséget a Keceli betyárok csapatának!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.




































