Május első vasárnapján az édesanyákat, az utolsón pedig a gyermekeket ünnepeljük. Ezen alkalomból gyűltünk össze a beteg gyermekeket nevelő családokkal a Nagyerdei Kultúrparkban május 04-én. Egy csodálatos családi napot tartottunk, ahol gyógyultak és még kezelés alatt állók, támogatók és támogatottak ismerkedhettek meg egymással.
A gyülekezőt és a köszöntőt követően névreszóló ajándékcsomagot kaptak a gyerekek és a kihelyezett játékkosarakból is kedvükre válogathattak a testvérekkel együtt. Mézes édességcsomagot és mézeskalács szívet vehettek át tőlünk, amellyel a gyerekek köszönthették édesanyjukat Anyák Napja alkalmából. Akinek közben kedve támadt oda ülhetett arcot festetni vagy csillámtetoválást csináltatni, ez mindig kedvenc program a rendezvényeinken.
Az örökbefogadott szurikáta csapat várta a gyermeket, akiket szakvezetéssel látogattunk meg, így megtudhattuk róluk, hogy mit esznek, hogyan élnek, és még a bátor vállalkozók kézből is megetethették őket kedvenc csemegéjükkel. Egy örökbefogadó tábla is kihelyezésre került az szurikáta család otthonának falára. Rengeteg érdekes állat és csodálatos környezet várt minden kedves felfedezőt, így egy nagy sétával feltöltődhettek ezen a szép szombati napon. A családok kedvükre bebarangolhatták az állatkertet, majd később a Vidámparkba is átmehettek kipróbálni a játékokat.
Köszönjük a kedves szavakat a családoktól és köszönet a támogatóknak, segítőknek, akik lehetővé tették a leukémiás és daganatos gyermekeknek és családjuknak a feltöltődést, ezzel megünnepelve az Anyák napját és a Gyermeknapot!
Édesanya levele:
Hálás köszönet a debreceni Nagyerdei Kultúrpark állat- és növénykertnek a segítségét, hogy ebben a szép környezetben lehettünk!
Köszönjük Horváth Árpád úrnak a szervezést a Bodrogközi Református Gyülekezetek és Fűzérradványi gyülekezet tagjainak, a III.kerületi Heltai Jenő téri DM üzlet dolgozóinak támogatását, hiszen ezekből a felajánlásokból kerültek összeállításra az ajándékcsomagok, valamint a Pannon XP futárszolgálatnak a szállítást.
Köszönjük Kovácsné Mudrony Beátának az arcfestés, hogy ismét csodálatosan szép díszítést kaptak a gyerekek.
Köszönjük a Radics mézeskalácsnak, hogy támogatásukkal megajándékozhatták a gyermekek édesanyjukat Anyák napja alkalmából!
A rendezvény lebonyolítása az Adjukössze és az adó 1% felajánlók támogatásából jöhetett létre.
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.