Tájékoztató a családi kedvezmény 2016.évi változásairól: Az adózással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi LXXXI. törvény – többek között –a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó jövedelmek után alkalmazandó adó mértékét 15 százalékra csökkentette.
1, 2, 3, 4 GYERMEKES CSALÁDOK FIGYELEM – ÍGY VÁLTOZIK A CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNY
Annak érdekében, hogy a kedvezményezett eltartottak után a családoknál maradó adó ne csökkenjen, emelni kellett a családi kedvezmény eltartotti létszámtól függő adóalap-csökkentő tételeinek nagyságát is. A kétgyermekes családoknál most lépett hatályba a még 2014-ben elfogadott módosítás, miszerint az általuk érvényesíthető kedvezmény emelkedik.
Ebből következően a családi kedvezmény 2016. január 1-jétől hatályos változásait részben az adókulcs csökkentése, részben a két gyermekes családoknál a kedvezményezett eltartottak után járó kedvezmény összegének emelkedése jelenti.
A családi adóalap-kedvezmény összege 2016-ban kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként
egy eltartott esetén 66 670 forint,
kettő eltartott esetén 83 330 forint,
három vagy annál több eltartott esetén 220 000 forint.
Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy havonta és kedvezményezett eltartottanként egy eltartott esetén továbbra is 10 ezer forinttal, három vagy több eltartott esetén 33 ezer forinttal magasabb összegű nettó kereset áll a családok rendelkezésére.
Családi járulékkedvezmény
A családi járulékkedvezményként figyelembe vehető összeg – tekintettel az adókulcs változására – az összevont adóalap terhére családi kedvezményként érvényesíteni nem tudott összeg 15 százaléka, de legfeljebb a biztosított magánszemély által fizetendő természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék összege.
Családi kedvezmény érvényesítésére jogosultak körének bővülése
Annak érdekében, hogy a közös háztartásban nevelt gyermekek után azonos összegű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek, szükség volt a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) módosítására. A Cst. 2016. január 1-jétől hatályos szabályozása alapján a szülővel együtt élő élettárs is jogosult lehet a családi pótlékra akkor, ha az érintett gyermekkel közös lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezik és a szülővel élettársként legalább 1 éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában, vagy a szülővel fennálló élettársi kapcsolatát az ellátás megállapítására irányuló kérelmet legalább egy évvel megelőzően kiállított közokirattal igazolja.
Tekintettel arra, hogy családi kedvezményt a családi pótlékra jogosult magánszemély érvényesíthet, ennek megfelelően a Cst-ben foglalt feltételeknek megfelelő élettárs már év közben is érvényesítheti a családi kedvezményt.Forrás: www.24ora.eu
Figyelem! 2017-ben a 2016-os adóbevallást kell benyújtani, így a családi adóalap-kedvezménynél is a 2016-os évre vonatkozó jogszabályok érvényesek!
Országosan évente 300 gyermeknél diagnosztizálnak leukémiás vagy daganatos megbetegedést.
ADÓ 1% FELAJÁNLÁSA
SEGÍTSEN ADÓJA 1%-ÁVAL, HOGY ESÉLYT KAPJANAK A GYÓGYULÁSRA!
Adószám: 18557071-1-09

2. Amennyiben magánszemélyként küldi be adóbevallását, és rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval, akkor itt: Nemzeti Adó és Vámhivatal E-SZJA oldalán keresztül könnyedén kitöltheti rendelkező nyilatkozatát.
A kedvezményezett adószáma rovatba írja be kötőjel nélkül a 18557071-1-09 adószámot, így támogathatja a leukémiás és daganatos beteg gyermekeket. A kötőjelet a rendszer automatikusan teszi be, ön csak a számokat írja be.
Bővebb részletekről IDE KATTINTVAolvashat.
3. Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, március 15-ig telefonon vagy elektronikus úton kérhette, hogy a NAV a bevallási tervezetet papíralapon, postán küldje el önnek. A NAV a kérelem nyilvántartásba vételéről az adózó által választott kapcsolattartási formában tájékoztatja az ügyfelet. Amennyiben nem kérte március 15.-ig a postázást, akkor adóbevallási tervezetét már csak személyesen, a NAV ügyfélszolgálatán tekintheti meg. Adó 1%-át ez esetben is felajánlhatja, Adószámunk: 18557071-1-09
4. Amennyiben munkáltatója készíti el és nyújtja be adóbevallását, akkor a 16EGYSZA jelű nyilatkozatot legkésőbb május 10-ig lezárt, adóazonosító jelével ellátott, aláírt borítékban átadhatja munkáltatójának, vagy 2017. május 22-ig papír alapon, vagy elektronikusan közvetlenül eljuttathatja a NAV-nak.
Amennyiben ön ügyfélkapu regisztrációval rendelkezik, úgy március 15.-e óta elektronikusan is megtekintheti a NAV által elkészített adóbevallás tervezetét. Bővebb részletekről IDE KATTINTVAolvashat.
Ha nincs ügyfélkapu regisztrációja a következő lehetőségek közül választhat:
1.Kérjük töltse le és nyomtassa ki adó 1%-os nyilatkozatát:
majd a lezárt borítékot
a ragasztás mentén keresztezve írja alá, hogy a rendelkezése érvényes legyen.
Kitöltési útmutató képekben:IDE KATTINTVA
3. Juttassa el munkáltatójához vagy, könyvelőjéhez 2017. május 10-ig vagy a bevallástól elkülönülten 2017. május 22-ig közvetlenül a NAV-hoz (APEH-hez) és segítse ezzel a beteg gyermekek gyógyulását!
Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18557071-1-09

Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.