2018-ban Soós János úr megkereste a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt, hogy 2 db általa készített „Népi Iparművészeti Alkotásnak” minősített hangszert felajánl egy a honlapon a „Támogatható gyermekek” rovatban lévő egyik beteg gyermek segítésére.
Az egy hónapig tartó segélyakció, nagyon sikeresen zárult, így a CITERA FELAJÁNLÁS, közel 1 millió forinttal segítette a családot, hogy Lázárkának minden szükséges feltételeket tudják biztosítani a gyógyulásához!
Az Alapítvány és a Család nevében is szeretnénk megköszönni Soós János úrnak a felajánlást, valamint minden adományozónak a támogatást!
Soós János úr beszámolója az adományozásról:
Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik jókívánságaikkal, anyagi támogatásukkal, hozzájárultak Lázárka gyógyításához, egyben nagy terhet vettek le a család válláról!
Önök, bebizonyították Lázárkának, hogy az emberek igenis jók, és ezzel a páratlan összefogással, a jóság magját is elültették e kicsiny gyermekben.
Eredetileg 2 db „Népi Iparművészeti Alkotásnak” minősített hangszert ajánlottam fel, de a kampányzárásakor szembesültem, egy szívet melengető felajánlással! A Veszprémi Lovassy László Gimnázium 9. B tanulói, akik szintén gyerekek, a második legnagyobb összeget adták össze Lázárkának! Ezért az osztálynak, külön készítettem egy citerát, egyfelől mert „ötösre” vizsgáztak emberségből, másfelől, hogy tovább örökíthessék népi kultúránk egy szeletét! Önök és a diákok páratlan összefogásáról, Alföldi Géza - verse jutott eszembe:
Alföldi Géza
Csak a gyökér kitartson….(részlet)
Nagyapám a fát leste, vajon elbír-e a széllel?
Recsegett, ropogott öreg teste, a szél a gallyakat csomósan tépte.
Hullott a zöld dió áldott termése, mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta,
De győzte a vihart öregapám konok, törzse kopott diófája.
Csak a gyökér kitartson!…
Még ma is hallom – motyogott nagyapám:
Nem lesz baj gyerek, dió lehullhat, új tavasszal terem az ág újat,
Ág is nő a letépett helyére, de ha a gyökér nem bírná tovább,
A diófának, kis unokám, vége.
Önök bebizonyították, hogy a gyökér, igenis bírja!
Áldozatos felajánlásukkal, 957.400.-Ft gyűlt össze
A legnagyobb összeget adományozó:Dr. Simonffy László (Budapest)
A sorsolás nyertese:Harcsa Péter (Tata)
Harcsa Péter és felesége, Harcsa Péterné Anikó a hangszer átadásán, e szavakkal fogadtak:
„Amikor olvastuk a felhívást, nem voltak kétségeink, hogy segítenünk kell. Anyagi támogatásunkkal a kisfiú gyógyulásához szerettünk volna hozzájárulni, a lelki fejlődéséhez, viszont felajánljuk Lázárkának ezt a hangszert”!
Kérésükre, természetesen személyesen vittem el Lázárkának a Citerát.
Hálás szívvel: Soós János
Kérjük, adója 1%-ával Ön is támogassa a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulását! KÖSZÖNJÜK!
Nézze meg, hogyan segíthet adója 1%-ával:IDE KATTINTVA

Segíteni szeretnék adóm 1%-ával
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.