Hét évvel ezelőtt ismertük meg és rendszeresen támogattuk Máriát, azt a daganatos kislányt, akit a testvérével egyedül nevel az édesanyjuk szerény körülmények között. Rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, személyesen is több alkalommal találkoztunk, hol albérletben éltek hol a testvérénél, majd egy kis házban Alsónyéken. Láttuk azt, hogy amit csak tud az anyuka erejéhez mérten minden megtesz értük és mindig ott van a lánya mellett, segíti a gyógyulását.
Sajnos egyre több gonddal kellett szembe nézniük a lakhatásuk is veszélybe került. A komfort nélküli kis ház, amiben laktak megrepedezett omlásveszély fenyegette a lakóit, így a telet már nem tudták volna biztonságban átvészelni. Kilátástalan lett számukra, hogy hogyan tovább! A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány felhívására nagyon sokan fogtak össze megismerve a 10 éves kislány történetét és kisebb nagyobb célzott pénzbeli adománnyal illetve az adó 1%-ának felajánlásával segítő kezet nyújtottak a probléma megoldásában. Mindenki nagy örömére több millió forint gyűlt így össze egy biztonságos otthon megvásárlására, amelybe a kis beteg, nővérével és édesanyjával már be is tudott költözni. Nem volt egyszerű megtalálni a megfelelő otthont, de kitartó kereséssel végül is sikerült! A gyerekek álma, hogy külön szobájuk legyen, az is megvalósulhatott, mondta az egyik telefonbeszélgetés alkalmával elérzékenyülve az édesanya. Most már van fürdőszoba, higiénikusabb és biztonságos a környezet, egyenletes meleg van az otthonunkban, így könnyebb a gyógyulásra is koncentrálni. Nagy a boldogság! Ez a legnagyobb Karácsonyi ajándék!
Köszönet, a család nevében minden egyes jó érzésű adományozónak, aki ebben a nehéz helyzetben segítséget nyújtott ennek a kis családnak! Hiszen az egyik legfontosabb a biztonságos otthon melege!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.