Megható levelet kaptunk, a leukémiával küzdő Níla szüleitől! Szeretnénk, hogy lássák az adományozók, hogy a felajánlások célba értek és jó helyre került!
"Kedves Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány!
Szeretnénk Önöknek küldeni egy pár képet Níla elkészült szobájáról, aminek nagyon örül, imád benne tartózkodni, nagyon szeret ott játszani, pihenni.
Még egyszer és még rengetegszer nagyon szépen köszönjük a támogatásukat!
Hatalmas köszönettel és megbecsüléssel: Szász család!"
Nagyon jóérzés az alapítványnak, hogy a segítség, amelyet tud adni az adományozóknak köszönhetően, abból megvalósulhat a beteg gyermekek részére az a szoba, amelyben maximálisan biztosítható az otthoni gyógyulás feltételei! Minden befizetés, amit kapunk a célzott adományozóktól azt 100%-ban fizetjük ki a családok részére!
Látható, hogy megbízhatóan eljut a segítség a családokhoz és érdemes megtekinteni az alapítvány honlapján kiknek is tudhatnak célzott adománnyal segíteni, kérjük, nyissák meg és válasszanak a „TÁMOGATHATÓ GYERMEKEK” fül alatt található bemutatkozások közül egy-egy beteg gyermeket!
Köszönet a kitartó segítségnyújtásukért, és a jövőben is támogassák a leukémiás és daganatos beteg gyermekeket nevelő családokat!Köszönjük
Köszönjük nagylelkű segítségüket!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.