Ebben az évben elsőként az Eger melletti kis településre juttattuk el a Hajdu Hajdúsági Zrt. együttműködésnek köszönhetően a háztartásban nélkülözhetetlen mosógépet, centrifugát, bojlert a tíz éves leukémiás Amira családjához.
Sokak számára ezek a háztartási gépek természetesnek tűnnek, hogy vannak és rendszeresen használják őket, viszont egy rászoruló családnak óriási segítség és nagyban megkönnyíti a mindennapokat. Az hogy legyen tiszta ruha, ágynemű a csapból jöjjön a meleg víz, zuhanyozni, tisztálkodni tudjunk ez mind-mind nélkülözhetetlen. Főleg egy olyan élethelyzetben, ahol fokozottan vigyázni kell a tisztaságra, sterilitásra.
Az autó csomagterét igyekeztünk kihasználni és egy nagy adag tartós élelmiszert, valamint Amirának édességeket, rágcsálnivalókat és játékokat is pakoltunk, hogy ezzel is egy kis plusz örömöt okozzunk számára.
Még csak levélváltás és telefonbeszélgetés által ismertük őket, de ahogyan már megtapasztaltuk a személyes találkozás, kapcsolattartás fontos és közelebb hozza egymáshoz azt, aki tud segíteni, és aki segítségre szorul.
Látni azt, hogy jó helyre jut el a támogatás az pedig lélekmelengető. Amira személyében pedig egy mosolygós, barátságos kislányt ismerhettünk, meg aki kitartóan küzd a betegséggel. Kívánjuk, hogy minél előbb sikerüljön a legnagyobb vágyuk a teljes gyógyulás.
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány egy hidat képez az adományozó és a rászoruló beteg gyermekek és családjaik között. Szeretnénk minél több kis hősnek segítséget nyújtani az Önök támogatásával legyen az 1%-os felajánlás, egy ADHAT vonalas telefonhívás, pénzbeli vagy természetbeli adomány. Köszönjük, hogy segíti munkánkat!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával, adóbevallásnál megteheti a 18557071-1-09 adószám megadásával, amivel kb. 1 havi gyógyszer árával tud segíteni! Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.