Zagyvarékasra indultunk, hogy meglátogassuk és elvigyük az összegyűlt támogatást a daganattal küzdő kislánynak és családjának.
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány rendszeresen segíti a családot lehetőségéhez mérten. Az anyukával előzetesen egyeztettük a listát, hogy az őszi iskolakezdéshez milyen taneszközökre lesz szükség, amivel meg tudtuk tölteni a Mátyás Papír által felajánlott iskolatáskát, ezzel meglepve Kiarát.
Meghallották, ahogy megálltunk az autóval házuk előtt, egyből a kapuhoz siettek és kedvesen üdvözöltek minket. Igyekeznek tehetségükhöz mérten felújítani házukat, az első volt a kis szoba ami Kiara birodalma, és amit nagy örömmel mutatott meg nekünk. Igazi lányos szoba, amilyenre vágyott rózsaszín falakkal, hangulatvilágítással ilyen környezetben a gyógyulás is könnyebb lesz számára.
Amikor meglátta az iskolatáskát Kiara az asztalra téve, körberakva a füzetekkel, ceruzákkal stb. látszott a nagy öröm az arcán. Egyből a cicás tolltartóra ragadta meg a figyelmét, ami különösen tetszett neki. Nagyon várja már az iskolát és a közösséget!
A tartós élelmiszer és tisztító-tisztálkodási szerekből összeállított adomány csomag is sokat segít mondta az édesanya, hiszen a kórházban tartózkodás a kontrollokra való eljutás is anyagilag megterhelő. Természetesen Kiara az első, hogy mindent megkapjon, ami csak lehetséges, ez így van minden szülőnél!
Kiara egy mosolygós, csodaszép kislány és nagyon barátságos! Jó volt személyesen újra találkozni, és szívből kívánunk neki kitartást és mielőbbi gyógyulást!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.