Debrecen is azok közé a gyermek-hematológiai centrumok közé tartozik, ahol a leukémiával illetve daganattal diagnosztizált gyermekek kemoterápiás kezelését végzik.
Sok kicsit és családjukat személyesen is ismerjük, többeket meglátogattunk, láttuk az életkörülményeket. Igyekszünk minél sokoldalúbban támogatni őket, de azt is tudjuk, hogy a tárgyi adományok közvetítése mellett, a legnagyobb segítség a pénzbeli szociális segély.
Vannak fontossági sorrendek egy nehéz sorsú család életében, amelyben a mindennapi ellátás felülír minden nélkülözhető dolgot.
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványhoz is sok kérelem érkezik ebből a régióból is és próbálunk minden egyes kérésnek eleget tenni a lehetőségekhez képest.
A 2023-as év első félévben az itt kezelés alatt álló gyermekek és családjaik számára, mint egy 9.101.096 forint szociális alapú segély került kifizetésre, amelyből az adó 1% felajánlásoknak, az adományoknak és a COOP együttműködésnek köszönhetően 5.023.854 forint volt a támogatás.
A honlapunkon fent lévő gyermekeknek – akik, egy az egyben megkapják a részükre célzottan érkezett és befizetett adományokat - 4.077.242.- forint érkezett. Ez igen jelentős összeg.
Szeretnénk ezt a lehetőséget biztosítani a jövőben is a rászoruló családok számára, a leukémiával vagy daganattal küzdő gyermekük minél jobb ellátása érdekében!
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden adományért, 1% felajánlásáért és együttműködésért, hogy közvetítésünkkel segítik a beteg gyermeküket nevelő családokat!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.