"Töltsük meg együtt a dobozt-Reménnyel!" így szólt a felhívás, amelyet a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club indított az ünnepi időszakban. A célja természetesen a kis betegek segítése volt idén is.
December elejétől kezdőden két hétig tartott a gyűjtés, amely, ahogy a fotón is látszik csodálatos eredménnyel zárult, az alapítvány irodája megtelt játékok, ruhákkal , élelmiszerekkel, tanszerekkel.
A DEAC hazai mérkőzéseinek alkalmával a szurkolók hozhattak magukkal olyan felajánlásokat, amellyel a daganatos vagy leukémiás betegséggel küzdő gyermekeknek kedveskedhetnek ezzel is megmutatva a Klub közösségének erejét!
Szívből köszönjük, hogy idén is a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány közvetítésével segítették a gyermekeket.
Kívánunk nagyon sikeres és boldog új évet a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club csapatának és annak a szurkolói közösségnek akik nélkül ezek a sikerek nem valósulhattak volna meg.
Hajrá DEAC!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.




































