Az egy, három és több eltartott gyereket nevelők kedvezménye évek óta nem változott. A kettő kedvezményezett eltartott gyermekeseké viszont 2019-től emelkedett.
egygyermek esetén: 66.670 forint
kettőgyermek esetén: 133.330 forint
három,illetve több gyermek esetén: 220.000 forint GYERMEKENKÉNT!
Ennek megfelelően az adó az alábbi összegekkel csökkengyermekenként, havonta:
egygyermek esetén: 10.000 forinttal
kettőgyermek esetén: 20.000 forinttal
háromvagy több gyerek esetén: 33.000 forinttal.
A családi kedvezmény minden megkezdett hónapra érvényesíthető.Tehát, ha egy adott hónapban csak egy napot is jogosult volt a kedvezményre,akkor azt az egész hónapra érvényesítheti. Ha a kérelmezőnek nem voltfolyamatosan szja köteles jövedelme, azaz nem tudta a kedvezményt mindenhónapban igénybe venni, akkor azt az adóbevallásban érvényesítheti, amennyibenaz adója vagy a járulékai lehetővé teszik. Fontos itt még megemlíteni, amiáltalában a 3 vagy több gyerekes családoknál fordulhat elő, hogy az igénybevehető kedvezményre mindkét szülő együttes jövedelme sem elegendő. Ebben azesetben a fenn maradó összeggel lehetőség van csökkenteni a munkabért terhelőjárulékokat.
családiadókedvezményt kétféle módon lehet igénybe venni. Egyik lehetséges módja, hogyhavonta a munkabérrel együtt számfejtetjük. Ha év közben nélkülözni tudjuk eztaz összeget, akkor élhetünk a másik lehetőséggel, hogy az éves adóbevallásbanegy összegben igényeljük vissza az egészet. Lehetőség van arra is, hogy évközben megváltoztassuk az év eleji döntésünket. Ehhez egy új nyilatkozatot szükségesbeadni a munkahelyen, amelyben kérni kell, hogy a továbbiakban nem havonta,hanem év végén kérjük az adókedvezmény jóváírását.
Az adóelőleg nyilatkozatot mindig év elején kéri be amunkáltató, és azon változtatni az előző fejezetben leírtak szerint lehet. Avisszamenőleges igénylésre nincsen lehetőség. Az igénylésnek nagyon fontosfeltétele, hogy csak az adóazonosító jellel rendelkező kedvezményezetteltartott után igényelhető, valamint megosztás esetén mindkét fél kell, hogyrendelkezzen adóazonosító jellel. Ennek hiányában nincsen lehetőségmegosztásra.
Fontos tudni az adókedvezményről, hogy az egy családban élőházastársak, élettársak megoszthatják egymás között a családi adókedvezményt.Ha az összeget kívánják megosztani, akkor meg kell határozni, hogy milyenarányban szeretnék felhasználni. Lehetőség van a kedvezményezettek megosztásárais, ennek eldöntésére a szülőnek, élettársnak van lehetősége, természetesenakkor, ha egy háztartásban élnek.Megosztásra év közben is van mód, de csak a közös gyermek után járócsaládi kedvezmény osztható meg. Az élettárs gyermeke és a magzat utánérvényesíthető kedvezmény csak az adóbevallásban kivitelezhető. forrás: zsebremegy.hu
Kérjük, adóbevallásnál Ne felejtsen el nyilatkozni és rendelkezzen adója 1% -ával!
Adószámunk: 18557071-1-09
Kérjük, adója 1%-ával Ön is támogassa a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulását! KÖSZÖNJÜK!
Nézze meg, hogyan segíthet adója 1%-ával:
Segíteni szeretnék adóm 1%-ával

ADÓ 1% FELAJÁNLÁSA
Segítse adója 1%-ával Rákos beteg gyermekek gyógyulását!
Adományozón egészséget adója 1%-ával!
Mit kell tennie? Segítünk!
Bővebb részletekről IDE KATTINTVA olvashat. Fontos! Május 20-ig tud így segíteni a beteg gyermekeken!
Az igénylés alapján adóbevallási tervezetét 2019. április 30-áig kapja meg postán.
Ha ön majd megkapta postán az adóbevallási tervezetét, ne felejtse el átnézni, hogy az adatok helyesek-e. Ha nem kíván módosítani rajta, úgy további teendője az adóbevallással nincs. Viszont ne feledje adója 1+1%-áról is rendelkezhet, ezzel támogathatja az ön által kiválasztott civil szervezetet és egyházat. Adószámunk:18557071-1-09
A lezárt borítékot írja alá a leragasztásnál keresztezve, valamint írja rá adóazonosító jelét is. Boríték elkészítéséhez talál mintát IDE KATTINTVA
Támogassa adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulását.
A kedvezményezett adószáma rovatba írja:18557071-1-09
Ha nincs ügyfélkapuja az adó 1 %-áról a 18SZJA-EGYSZA jelű nyomtatványon rendelkezhet amelyet, 2019. május 20-ig küldheti el az adóhivatalhoz postai úton vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.
Amennyiben ön ügyfélkapu regisztrációval rendelkezik, úgy március 15-től elektronikusan is megtekintheti a NAV által elkészített adóbevallás tervezetét. Bővebb részletekről IDE KATTINTVAolvashat.
Ha nincs ügyfélkapu regisztrációja a következő lehetőségek közül választhat:
1.Kérjük töltse le és nyomtassa ki adó 1%-os nyilatkozatát:
majd a lezárt borítékot
a ragasztás mentén keresztezve írja alá, hogy a rendelkezése érvényes legyen.
Kitöltési útmutató képekben:IDE KATTINTVA
3. Juttassa el munkáltatójához vagy, könyvelőjéhez 2019. május 10-ig vagy a bevallástól elkülönülten 2019. május 20-ig közvetlenül a NAV-hoz (APEH-hez) és segítse ezzel a beteg gyermekek gyógyulását!
Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18557071-1-09

Mindenkinek ezer vágya van, a rákos beteg gyermekeknek csak egy van: MEGGYÓGYULNI!
Kérjük, adója 1%-ával Ön is támogassa a leukémiás beteggyermekek gyógyulását! KÖSZÖNJÜK!
Nézze meg, hogyan segíthet adója 1%-ával:
IDE KATTINTVA
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.