A steril szobák kialakításának munkálatai már zajlanak a Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai – Onkológiai részlegén.
A 2025 -ös év megkezdésével a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 4.000.000. Ft támogatásban részesítette a Debreceni Egyetem Gyermekhematológiai – Onkológiai részlegét a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kérésének megfelelően.
A DEKK centrumának támogatása révén alapítványunk hozzájárult a Gyermekhematológiai – Onkológiai részlegen steril kórtermek kialakításához.
A steril kórterem elsősorban leukémiás megbetegedéssel küzdő gyermekek elkülönítésére szolgáló helyiség, ahol a különböző kezelések hatására legyengült immunrendszerrel rendelkező páciensek szervezetének csökkent ellenállóképessége ellenére is kevésbé vannak kitéve különböző kórokozókkal szemben, ezáltal elővigyázatosabb körülmények között tud lezajlani a kórházi kezelés a steril szobában elhelyezett betegek számára.
A tavalyi évben 6 millió forint támogatás nyújtásával segítette a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány ezt a kivitelezést, idén pedig további 4 millió forinttal támogattuk a munkálatokat.
Bízunk benne, hogy hozzájárulásunkkal teljesül a cél, amely a gyermekek nagyobb arányban való gyógyítását és kevesebb szövődménnyel járó gyógyulását jelentheti a jövőben!
Köszönjük az Adjukössze vonal hívónak és az adó 1% felajánlóknak, hogy támogatásukkal mindezt segítették!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.