Minden
év február 4-én a rákellenes világnap alkalmával gondoljunk azokra, akiknek
ezzel a betegséggel szemben fel kell venniük a harcot. Nem csak felnőtteket veszélyeztet,
hanem gyermekeket is.
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány végzett az élen, amikor a rákos gyermekeket gyógyító orvosokat megkérdezték, kit tartanak a LEGHASZNOSABB alapítványnak, és kik segítik a leghatékonyabban a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulását.
Januárban 828.000.-Ft célzott támogatás érkezett 18 család részére, amelyet ez úton is szeretnénk megköszönni az adományozóknak, a családok nevében. 2014-ben is lehetőséget biztosítunk arra az adományozóknak, hogy támogatásukat célzottan egy-egy családhoz eljuttassák, ezzel is segítve a daganatos és leukémiás gyermekeket.
Ezzel kapcsolatban az első időpont 2014. február 17, ameddig a 1353NY jelű nyilatkozatot be kell küldeni a NAV-hoz, ha a magánszemély kéri, hogy adókötelezettsége teljesítésére az adó-hatóság készítse el a 2013. évről esedékes egyszerűsített bevallást.
Köszönjük, hogy eddig már 5000 „Adhat vonal” hívással támogattátok a csontvelő-transzplantáción átesett rákos gyermekeket! Most már akár SMS küldésével is megteheti a támogatást, a 13600-as számra kell elküldeni a 71-es kódot!
Az alapítványi támogatások legnagyobb forrása a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásai, valamint az
adományok és pályázatok. Mindezeknek köszönhetően az ország minden Gyermek-onkológiai Centrumában
kezelt leukémiás és daganatos gyermek részére tudunk segítséget nyújtani.