Ezen a ködös szomorkás szombati napon arra gondoltunk, hogy jó lenne
egy kis vidámságot vinni a most kezelés alatt álló beteg gyermekek részére,
akik állapotuk miatt nem mehettek haza így a debreceni gyermek-hematológiai
osztályon kénytelenek tölteni a hétvégét szüleikkel együtt.
Karácsony
előtt útra keltünk, hogy meglepjük azokat a beteg gyermekeket, akik nem tudtak
részt venni az ünnepségen személyesen eljuttatva hozzájuk a szeretet ajándékait,
így megszépítve részükre az év legszebb ünnepét.
Decemberben 1.924.651.- forint célzott támogatás érkezett 20 beteg gyermek
részére, amelyet ezúton is szeretnénk megköszönni az adományozóknak, a
családok nevében.
Felhívásunkra
érkeznek a meglepetéssel teli cipősdobozok és a csokoládék, hogy szebbé tegyék
a leukémiás és daganatos beteg gyermekek Mikulását és Karácsonyát. Cipősdoboz és
csokigyűjtés részletei: IDE KATTINTVA
Az alapítványi támogatások legnagyobb forrása a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásai, valamint az
adományok és pályázatok. Mindezeknek köszönhetően az ország minden Gyermek-onkológiai Centrumában
kezelt leukémiás és daganatos gyermek részére tudunk segítséget nyújtani.