Történetünk 2023 augusztus végén kezdődött, addig a három fiúnkkal, mint a mesében, szeretetben és boldogságban éltünk.
Noel egy vasárnapi ebédnél homályos látásra panaszkodott, egyheti szemészeti vizsgálat után a nagyfokú látásvesztése miatt úgy véltük a férjemmel, hogy komplex kivizsgálásra lenne szüksége, ahová már jutottunk el, mert a következő vasárnap reggelre teljesen elveszítette a látását, azonnal a legközelebbi kórházba vittük.
A laborvizsgálat rossz eredménye miatt a megyei kórházba szállítottak bennünket, ahol legvégül már MR felvétel is készült, ami alapján tumort véleményeztek.
Tovább küldtek minket azonnal a Debreceni Klinikára, ahol azóta is kemoterápiás kezelést kap Noel. Az orrüreg, szemüreg érintett és a koponyába húzódott hátra a daganat, vakságot okozva. A diagnózis: Neuroblastoma, ez a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganata.
Sajnos a látását véglegesen elvesztette Noel, ezen már nem lehet segíteni.
Speciális műtéti megoldásra lenne szüksége, de annak magas kockázati tényezői miatt nem vállalják az orvosok. Elsőként egy 80 napos kemoterápiás protokollt kapott, majd 3 TVD blokk következett.
Közben sor került a képalkotó vizsgálatokra, ami után a bizottság úgy döntött, a műtét továbbra sem lehetséges. Ezért úgy gondolták, Noel alkalmas proton sugárkezelésre, ami legközelebb Ausztriába, Bécsújhelyen van.
Először kivizsgálásra utaztunk ki, de mivel Noelnek pánikrohama volt többször is, igy nem sikerült. Majd engedélyezték a kivizsgálást altatásban és újra kiutaztunk, ekkor már sikerültek a vizsgálatok.
Jelenleg harmadszor utaztunk ki, 2024.05.07-én elkezdték a kezelését altatásban, ha minden jól megy akkor június végéig kell kint lenni.
A plusz utazások anyagilag megviselték a családunkat! Először mi is azt hittük, hogy meg fogjuk tudni oldani önerőből, de be kell látnunk, hogy ez nem megy. Szeretnénk, hogy Noel mielőbb újból egészséges legyen, ehhez kérünk segítséget, melyet előre is köszönünk. (Édesanyja levele, 2024.05.09.)
NOELT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!