Koppány 2022.10.01-én hányással és tarkófájdalommal ébredt. Akkor még nem gondoltuk, hogy nagy a baj!
Először azt hittük, hogy vírust kapott el. Háziorvostól kapott gyógyszerek sem maradtak meg benne. 2022.10. 05-én állapota rosszabbodott, ezért mentőt hívtam hozzá. Székesfehérvári kórházban sok vizsgálat után MR vizsgálatot csináltak, amelyből kiderült, hogy a kisagyban rosszindulatú daganat van.
Még aznap felkellet mennünk a budapesti országos idegsebészeti klinikára, ahol állapotát stabilizálták, majd 2022.10.09-én megműtötték, amely következményeképpen bal oldala legyengült és a szemével is baj van.
Két hét múlva átterültünk a budapesti tűzoltó utcai 2 számú klinikára. 2023. január 17-én kaptuk az utolsó sugár kezelést.
2 hónapja, hogy befejeztük kemoterápiás kezelést mivel az Mr eredménye nem hozott jó híreket. Kis fiam nem evett semmit nincs étvágya ezért gyomorszondát ültettek be neki, amelyen keresztül tápszert adagolok.
Pet CT eredményük jó lett! Azóta csináltak még egy plusz MR vizsgálatot 2023. december 07-én amelynek eredményét várjuk!
Több mint 1 éve tart, hogy a folyamatos kórházi kezelések miatt nem tudok otthon lenni, emiatt a férjem kiesett a munkából, mivel három kiskorú gyermekkel kell otthon lennie. Köztük van még egy beteg kisfiú, aki Autista!
2023. augusztus 10 óta rehabilitációra járunk, hogy kisfiam újra önálló tudjon lenni. Folyamatosan kellenek a gyógyszerek, mellette pelenkáznom is kell a műtét óta. Amúgy is nehéz anyagi helyzetünk még rosszabb lett, lelkileg, testileg és anyagilag is megterhelő fiam betegsége.
6 fős családunk megélhetése nehéz, mert amit kapok ápolási és családi pótlék, abból kell megélnünk, ezért szeretnénk kérni, támogassák fiam gyógyulását, hálás szívvel, köszönünk bármilyen segítséget! (Édesanyja levele, 2024.01.05.)
KOPPÁNYT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!