Május utolsó vasárnapján ünnepeljük a gyermekeket. Sajnos vannak olyan kislányok, kisfiúk, akiknek betegségük miatt kórházban kell tölteniük, hosszú-hosszú hónapokat, küzdve azért, hogy elérjék legfőbb vágyukat a gyógyulást.
Így a gyermekkoruk sem olyan gondtalan, mint egészséges társaiké, sok mindenről le kell mondani, ami a kis testüket és lelküket is megviseli.
Többek között ebben is szeretnénk segítő kezet nyújtani, hogy jobban fel tudják dolgozni, ezt a nem mindennapi helyzetet, és egy kis mosolyt és vidámságot vinni részükre a szürke hétköznapokba.
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a miskolci és debreceni hematológiai centrumokban adta át az ajándékokat a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek. Az adományozóknak és az adó 1%-át felajánlóknak köszönhetően sokféle játékkal, könyvekkel, kifestőkkel, rajzeszközökkel, édességekkel tudtunk kedveskedni a kis hősöknek.
Saját magunk is megtapasztaltuk, amikor a mi kislányunk volt beteg, hogy milyen jóleső érzés, amikor jó érzésű emberek egy bátorító szóval, egy szívhez szóló ajándékkal fejezik ki azt, hogy nincs senki sem egyedül, számíthat a másik támogatására, ebben a nehéz élethelyzetben.
Boldogságot és örömet vinni ez már a mi életre szóló hivatásunk, hiszen sorstársak vagyunk, és nincs a világon nagyobb kincs, mint a gyermek! Mindig jó látni a mosolygó arcocskákat ez most sem, volt másként, amikor meglátták az osztályon fekvő gyermekek a nekik szánt ajándékokat.
Kívánunk, nekik és szüleiknek sok erőt, kitartást és teljes gyógyulást ezen a hosszú úton!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!