Kedves ismerősként üdvözölhettük a DE OEC Gyermekklinika hematológiai osztályán a hódmezővásárhelyi Cibere Meseszínházat. Második alkalommal jöttek el hozzánk és kedveskedtek a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek egy zenés előadással. A most előadott mese címe Móra Ferenc: Sohsevolt király bánata volt, amelybe bevonták a kis betegeket is, így ők is részesei lehettek a mesének, és együtt bábozhattak az előadókkal. A hangos nevetéstől csak úgy visszhangzott a váróterem, ami nem mindennapi egy olyan osztályon ahol súlyosan beteg gyermekeket kezelnek. Jó volt látni a vidám arcukat, hogy megfeledkeznek betegségükről és igazi kikapcsolódást nyújt számukra ez a színvonalas előadás.
A műsor befejeztével hangos tapssal köszönték meg a gyerekek és szüleik, hogy vidámságot és jókedvet hoztak el részükre a társulat tagjai.
A program végén a büfé várta a résztvevőket és a nézőközönséget, közben pedig kötetlenül beszélgettünk és ismerkedtünk egymással. Majd boldogan válogathattak a gyerekek az adományként kapott rajzeszközök közül és továbbítottuk a Bóklász Bt. által felajánlott zamatos szabolcsi almával megrakott csomagokat.
Köszönet minden adományozónak és az adó 1%-át felajánlónak, hogy a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül támogatják a súlyosan beteg gyermekeket.
Kérjük, segítse a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványt céljai elérésében és ajánlja fel adója 1%-át a 18557071-1-09 adószámra!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!