Családunk többször került olyan helyzetbe, hogy költöznünk kellett és lakhatásunk jelenleg is bizonytalan.
2021.12.28-án a jelenlegi tartózkodási helyünkön kigyulladt a szobai helység, az egész lakórész felújításra szorul. A támogató segítség ellenére nehezen tudtuk újra lakhatóvá tenni.
Gyermekemnek 3 testvére van, akik közül ketten szintén tartós betegséggel küzdenek, egyikük súlyos bőrbetegségben szenved, a másik testvérének az arcidege bénult le, bentlakásos iskolában tanulnak. Az édesapjuk néhány hónapig tudott tartós munkahelyet létesíteni, mert én elláttam a gyermekekkel kapcsolatos feladatokat.
Úgy tűnt rendeződik családunk helyzete anyagilag és lakhatás szempontból is. Ekkor azonban súlyos trauma rázta meg családunkat! Az addig életerős, mozgékony kisfiúnkról kiderült, hogy ALL betegségben szenved, azaz leukémiás.
A kezdeti megrázkódtatások után megkezdődtek a kemoterápiás kezelések 2022.05.10-én. Folyamatosan vele voltam a kórházban a kezeléseken, 6 hónapos kezelés várt rá. 2022. december 17-én járt le a kemoterápia.
Még mindig nem steril ahol lakunk, hisz még a konyhát nem tudtuk meg csináltatni, mivel anyagi helyzetünk nem engedi meg, mert a párom alkalmi munkát végez. Intézni akartam a közgyógy ellátást, de nem adták meg. A gyodot intéztem, ebből kell kiváltani a kisfiam gyógyszereit, ami közt van egy 77 ezer forintos is!
A családunk életében állandó a bizonytalanság, Zoltán egészségügyi állapota, a család rossz anyagi helyzete és a lakhatás problémája miatt is. Ezért kérjük, támogassák gyermekem gyógyulását, bármilyen segítséget szívesen fogadunk kilátástalan, rossz anyagi helyzetünk miatt! Köszönjük! (Édesanyja levele, 2023.06.02.)
ZOLTÁNT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.