Történetünk 2021. novemberében kezdődött, akkor még nem gondoltuk, hogy nagy a baj!
Egy kis púpot vettünk észre Olivér hátán, amit először a gyermekorvosunk látott, aki azonnal sürgős beutalóval a Heim Pál gyermekkórházba küldött tovább minket. Vizsgálatok sorozata kezdődött, átesett az első műtéten, mintavétel és port behelyezés történt.
A mintavétel után nem sokkal 2021. decemberében rosszindulatú lágyrész daganatot diagnosztizáltak nála. Hamarosan megkezdődtek kemoterápiás kezelései Budapesten a Heim Pál Gyermekkórház onko-haematológiai osztályán. A kezelések között több alkalommal volt szüksége vérre illetve trombocitára is.
5 kemoterápiás blokk után, 2022 májusban nagy műtét következett, eltávolították a daganatot, ami 57X36 milliméteres volt, amit egyben sikerült kivenni. Folyamatosan járunk kontrollra, MR eredménye negatív.
2022. Szeptemberében újabb műtéten esett át, kivették belőle a portot. Ezt követően novemberi labor eredményei jók voltak.
Heti 2 alkalommal mozgásfejlesztést kap. 2023 Márciusában kontroll labor és MR vizsgálat történt, ahol mindent rendben találtak Olivérnél. Mozgásfejlesztese, gyógytornája továbbra is javasolt neki illetve elengedhetetlen szoros kontroll vizsgálatai. 2023. Augusztusában újabb kontroll vizsgálatok várnak rá.
Olivér Szeptemberben elkezdi az iskolát, a tanszerek beszerzése áll még előttünk, amit az is nehezít, hogy Olivér kistestvére szintén korai fejlesztésre szorul így bölcsődei felvétele egyenlőre nem megoldható.
Olivér 5 éves volt, amikor betegsége kiderült, elszakadt testvéreitől, barátaitól. Testvére szintén kiszakadt az óvodai közösségből, nem vihettem őt sem, nehogy hazahozzon bármi betegséget, őt is nagyon megviselte, hogy a kórházban voltam a testvérével, közeli családtagoknál tudtam addig elhelyezni.
A legkisebb testvére 2 hónapos volt mikor elkezdtük a kezeléseket, a családra kellett őt is hagynom, első fél évben nem lehetett velem sajnos. Az egész családot megviselte a kisfiam betegsége lelkileg és fizikailag is.
3 kiskorú gyermeket nevelek egyedül, sajnos nagyon nehezen jövünk ki a havi 116.000.- forintból. Most az emelkedett árak miatt még nehezebb helyzetben vagyunk és ráadásul dolgozni se tudok elmenni, mivel Oli közösségbe nem mehet. Nagyon félünk, mert betegsége bármikor kiújulhat!
Azért kérünk segítséget, mert anyagilag nehéz helyzetbe kerültünk, de szeretnénk biztosítani Olivér gyógyulásához a megfelelő feltételeket. Előre is köszönünk, bármilyen segítséget! (Édesanyja levele, 2023.05.30.)
OLIVÉRT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.