2022.09.27-én Hunornak megjött a szövettani vizsgálat eredménye, leukémiás bőrdaganat, sajnos a leukémia visszatért!
A mi kálváriánk, Hunor születése után 6 hónappal kezdődött, ami akkor még nem a leukémia volt!
Kisfiamnak légzési zavarai voltak, kihagyott pár levegővételt vagy kis ideig nem vett levegőt, ekkor már értelmileg és mozgásformákban is voltak elmaradások. Számtalan vizsgálaton voltunk, de sajnos diagnózis nem volt, eközben gyermekem folyamatosan el volt maradva a kortársaihoz képest.
Ezután kezdtük a Dévény TSMT tornát, korai képességfejlesztést, de ami igazán meghozta az áttörést az a solymári intenzíves terápiák voltak. Hunor szépen kezdett fejlődni, már-már alig volt elmaradása, szinte mindent meg tanult amit erősíteni kellett, folyamatosan, szorgalmasan és nagyon nagy akaraterővel.
Már azt mondhattuk volna, hogy célba értünk, már kezdhette volna az óvodát, de sajnos, amiért küzdött az egyik pillanatról a másikra rommá lett. Minden egy covid megbetegedéssel kezdődött, amit nehezen viselt a gyermekem, de kórházba nem került a fertőzéssel.
Mikor két hét után negatív lett a covid tesztje kezdtünk meg megnyugodni, gondoltam túl van a nehezén, de hamar rá kellett jönnöm sajnos nincs ez így. Gyermekem ugyanazt a tüneteket produkálta, mint mikor covid fertőzött volt, magas láz, gyengeség, fáradékonyság, étvágytalanság, orrvérzés.
Ekkor Kaposvárra kerültünk a gyermekosztályra posztcoviddal, negyedik nap után pedig a pécsi intenzív osztályra, majd 8 nap után lekerültünk neurológiai osztályra. 1 nap elteltével Hunor a sebészetre került, két és fél órás bélműtétje volt, ami igazolta a daganatos sejteket.
Innentől beindultak a további vizsgálatok, a diagnózis leukémia! Sokkot kaptam a hírtől, tudtam, hogy Hunorral maradok, ez nem volt kérdés, de közben az otthon maradt két kislányomra is gondoltam, mi lesz velünk, hisz egyedül nevelem a három kiskorú gyermekemet.
2022.02.21-én kezdődött a kemoterápiás kezelése, a szervezetét megtámadták a kórokozók, az intenzív osztályon töltöttünk 10 napot, rettenetes érzés volt, nagyon rossz állapotba került Hunor. A harmadik blokk után egy baktérium támadta meg a szervezetét, 10 napos kezelést kapott rá.
2022.09.26.: Nagyon kemény 8 hónap folyamatos kórházi kezelésen van túl Hunor. Ezzel még nem értek véget a megpróbáltatások. Fenntartó kemoterápiás kezelés indult injekció és gyógyszer formájában. Amit most újra szüneteltetni kell, mert újra covid fertőzött lett Hunor, ami már 3 hete tart.
Közben 3 dudor jött ki a fején, 2022.09.24-én az egyiket kivették, ami szövettani vizsgálatra lett küldve.
2022.09.27-én Hunornak megjött a szövettani vizsgálat eredménye, leukémiás bőrdaganat, sajnos a leukémia visszatért!
2022. Szeptember 30-án újra beülteték a centrális kanült és megkezdték a kemoterápiát. 3 blokk ment le eddig, amivel egyidejűleg kapott 3 immunterápiát is. Most tartunk a sugárterápiáknál, még kérdéses összesen mennyi kell belöle.
2023.02.06.: Csontvelő transzplantációra lesz szükség, aminek az előkészítése megkezdődik és Február 08-án kezdődik a kőkemény harc!
Nagy a baj, nagyon sokat kell kórházban lenni újra, gyermekeimet egyedül nevelem és Hunor állapota miatt dolgozni nem tudok, így nagyon kevés a jövedelmünk. Hunor mellett van még két kislányom Larina 11 éves Hanna 9 éves. A mindennapi ellátásuk gyermekeimnek nagyon nagyon nehéz. Közben a számláink gyűlnek, teljesen kilátástalan helyzetbe vagyunk, kérjük segítsenek!
(Édesanyja levele, 2023.02.06.)
HUNORT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.