Gyermekem 2022. november elején kórházba került, először Kecskemétre, majd később pedig Szegedre.
Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központban áll Dávid kezelés alatt, mivel a vizsgálatok során itt derült ki, hogy valójában mi a betegsége.
A klinikán 2022.11.21-óta ALK pozitív nagy B-sejtes Lymfóma miatt tartós kezelésben részesül. A kezelés hosszabb időt vesz igénybe, várhatóan 6 hónapot, de lehet még több hónap is, mivel mellékhatások is felléphetnek nála.
A második kemoterápiás blokk nagyon megviselte, aftás lett a szája, a gyomor működése is leállt, mert gyomorfekély alakult ki.
Biopszia vizsgálat eredménye, vannak élő rákos sejtek, ezért a hatodik kemoterápiás blokkra is sor került.
2023.07.05-én befejezödött az utolsó kemoterápiás kezelés is. Jelenleg kontroll vizsgálatokra járunk. Csontvelő transzplantáció van tervezve, de még nincs időpont.
Az élettársam, a betegség legeleje óta bent volt a fiamnál és így nem tudott munkát vállalni, ezért nehéz anyagi helyzetbe kerültünk.
A családban még közösen nevelünk Dávidon kívül három kiskorú gyermeket, így összesen négy kiskorú gyermek ellátásáról kell gondoskodni.
Viktória lányom iskolás, Jázmin óvodás, és a legkisebb gyermekemmel, Majával jelenleg GYED-en vagyok itthon. A családunknak így jelentősen csökkentek a bevételei az apa keresetének kiesése miatt.
A kórházba való eljutás is jelentős anyagi megterhelés családunk számára. Jelenleg albérletben élünk egy kis településen, igyekszünk a gyermekeknek megadni, amire szükségük van, ám Dávid fiamnak a betegsége, nem várt élethelyzetbe állított bennünket az élettársammal, ezért szeretnénk segítséget kérni, hálás szívvel fogadunk bármilyen segítséget Dávid gyógyulása érdekében! (Édesanyja levele, 2023.08.14.)
DÁVIDOT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.