2022 februárjában beütötte a feje búbját és kis pukli mutatkozott utána.
Elvittem orvoshoz, ahol azt mondták vérömleny keletkezett és egy hét múlva elmúlik, de nem múlt el, egyre csak nőtt és lázasodott 2022. március 21-én MRI felvétel után, kiderült hogy EWING SARCOMA az az koponya csontból kinőtt daganata van.
2022. április 7-én, a debreceni gyermekklinikán megműtötték, ahol kiderült, hogy nemcsak koponyán belül, hanem kívül is van daganata. Koponyán belül csak részlegesen tudták a daganatot eltávolítani, mert olyan helyen van, ahol életveszélyes lett volna a teljes eltávolítás, az arccsontról viszont sikerült.
Mikor stabil volt az állapota visszahoztak minket Miskolcra. Az augusztusi MR vizsgálat eredménye lett, hogy felére zsugorodott a daganat, ezért meglehet műteni. 2022. szeptember 22-én Debrecenben eltávolításra került a daganat, 4 órás műtétje volt.
Ezután Miskolcra mentünk vissza 2 napos kemoterápiára, majd a 2022.10.12-i MR vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy vannak még élő sejtek nála, ezért csontvelő-transzplantációra volt szükség.
2022.12.16.: Mr vizsgálat készült, amely kimutatta, hogy 3x4 centis daganat maradt a transzpalantáció után. Ezért az orvosok 28 alkalommal sugárkezelést javasoltak.
2023.04.15.: 28 alkalommal volt sugárkezelés, ami lejárt. Kontroll MR készült és sajnos 28x12x54 mm-es tumor van!
2023.05.06.: Júniusban lesz megint MR vizsgálat, hogy változik-e a daganat mérete, utána döntik el, hogy indul-e kemoterápia. Folyamatosan kontroll addig is! Nagyon félünk mi lesz, minden nap rettegés!
2023.08.09.: Mr vizsgálat volt, ami azt mutatta, hogy 4 mm csökkent az egyik oldalon, a másikon 8 mm a daganat, de így is kB 24× 12× 46 mm a daganat, ezért 3 hónap múlva lesz Mr vizsgálat újra!
Havonta van kontroll, mivel a transzplantáció után még mindig 8-9 ezer közt ingadozik a fehérvérsejtek száma. Sajnos az epilepszia romlott, volt napi 8-10 rohama, így most 2 féle gyógyszert kell szednie az epilepszia tünetekre!
Anyagilag teljesen lenullázódtunk, ami pénzünk volt a steril szobára fordítottuk. Anasztáziának van 7 éves ikertestvér és egy 12 éves nővére, akikről gondoskodni kell, óvodába, iskolába vinni, felügyelet nélkül nem lehetnek, őket a férjem rendezi, igy csak alkalmi munkát tud vállalni. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, ezért szeretnénk kérni segítségüket, előre is hállás szívvel és köszönettel. (Édesanyja levele, 2023.08.09.)
ANASZTÁZIÁT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.