Kérjük támogassa adója
1%-ával a
beteg gyermekek gyógyulását!
Adószám: 18557071-1-09

Harmadszor is az életéért küzd Níla!

Níla 561

Kislányomat először daganattal kezelték, majd leukémiás lett, és most tudtuk meg a rossz hírt, hogy a leukémia újra kiújult! Újra meg kell küzdenie a szörnyű kórral!

 

Nílánál 2013-ban diagnosztizáltak 3. stádiumú Wilms tumort. Hosszú és fájdalmas kezelések vártak rá, kemoterápia, 8 órás komplikált műtét a terjeszkedő tumor miatt, majd párhuzamosan kapott besugárzást is a kemoterápia mellé.

2017. novemberében kiderül, hogy Akut Lymfoblastos Leukémiában szenved, azon belül is Philadelphia Positive. (mutálódott kromoszómák)


Az első betegsége is nagyon nehéz volt, mert rengeteg kemóra, műtétre, s besugárzásra is szükség volt, most pedig egyetlen esélye a csontvelő transzplantáció volt, ami kezdetben sajnos nem volt elérhető, mert sokáig nem reagált kislányom a kezelésekre, azonban 2018 nyarán sikeresen megkapta az új idegen donoros csontvelőt gyermekem.


A kemoterápiát altatásban közvetlenül a gerincvelőbe befecskendezve kapja, s ezzel egyidejűleg egy másik tűvel pedig csontvelő mintát vesznek tőle, amivel folyamatosan figyelik a rákos sejtek arányát testében.


A rengeteg kemó miatt sajnos továbbra is kontroll alatt tartják szívét, és gyógyszert kell szednie a megfelelő vérnyomás és szívpumpálás elérése érdekében, mert a szívkárosodás elkerülhetetlen volt, s be is következett.


2019. november 11.: Folyamatos ellenőrzés mellett kiderült, a csontvelőben újra elszaporodtak a leukémiás sejtek, biopszia eredménye egyértelműen az, hogy a leukémia kiújult! Újra kezdődik a harc a betegséggel, 6 éve szinte alig volt szünet, hogy ne kapjon valamilyen kezelést, sajnos nehéz hetek, hónapok várnak ránk!


Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy mindennemű támogatást elfogadunk Níla részére, mivel sajnos nehéz anyagi helyzetben élünk, s már a mindennapi utazási költségeket is egyre nehezebben bírjuk. 6 éve küzdünk, harcolunk a betegségekkel, kérem segítsenek!

Nagyon szépen köszönjük a támogatásukat! (Édesanyja levele, 2019.11.11.)


NÍLÁT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!

FIGYELEM! Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk! KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!

Ha segíteni szeretne egy telefonhívással az ADHATVONAL SEGÍTSÉGÉVEL,

amely 500.-Ft, csak két gömb fagyi ára!

SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra.

Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! Köszönjük!

Szeretne segíteni?

Több támogatási lehetőség közül is választhat.
Megtalálja a számára legkényelmesebb módot a segítségnyújtáshoz.

  • OTP-s online adományozás

    Adományozáshoz kérjük kattintson ide Adományozok most!
  • Banki átutalás

    Bank: Erste Bank
    Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
    Közlemény: Níla 561

    IBAN: HU61-11993001-02325172-10000001
    Swift kód: GIBA HU HB
  • PayPal támogatás

    PayPal támogatáshoz kérjük kattintson a gombra  
  • Támogatás postai csekken

    Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
    4032 Debrecen, Cívis u. 5. 3/28.
  • Adó 1% felajánlás

    Adószámunk: 18557071-1-09

    Segíteni szeretnék adóm 1%-ával
Kérjük 2019-ben is rendelkezzen adója 1% -ával és segítse a daganatos és leukémiás beteg gyermekek gyógyulását!

1.Kérjük töltse le és nyomtassa ki adó 1%-os nyilatkozatát:


2. Tegye kis borítékba és írja rá az Ön nevét, bejelentet lakcímét, adóazonosító jelét, majd a lezárt borítékot a ragasztás mentén keresztezve írja alá, hogy a rendelkezése érvényes legyen.
3. Juttassa el munkáltatójához vagy, könyvelőjéhez 2019. május 10-ig vagy a bevallástól elkülönülten 2019. május 20-ig közvetlenül a NAV-hoz (APEH-hez) és segítse ezzel a beteg gyermekek gyógyulását!


Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18557071-1-09

Köszönjük, hogy adója 1 százalékával támogatja a beteg gyermekek gyógyulását!

Mit kell tennie?


1.Ha magánszemély, ÁFA fizetésre kötelezett magánszemély, őstermelő, egyéni vállalkozó, akkor 2019. május 20-ig adhatja le adóbevallását a NAV (APEH)-nak és rendelkezhet adója 1+1%-áról.Adószámunk:18557071-1-09

2. Amennyiben rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval, akkor itt: Nemzeti Adó és Vámhivatal E-SZJA oldalán keresztül könnyedén kitöltheti adó 1% rendelkező nyilatkozatát már most! Már elérhető!

A kedvezményezett adószáma rovatba írja be kötőjel nélkül a: 18557071-1-09 adószámot, így támogathatja a leukémiás és daganatos beteg gyermekeket.
A kötőjelet a rendszer automatikusan teszi be, ön csak a számokat írja be.

Bővebb részletekről IDE KATTINTVA olvashat. Fontos! Május 20-ig tud így segíteni a beteg gyermekeken!

Adóbevallása 2019. március 14-töl elérhető ügyfélkapun keresztül! Már elérhető IDE KATTINTVA!

3. Ha Önnek még nincs Ügyfélkapu regisztrációja, az adóbevallási tervezet postázását 2019. március 18-ig kérhette. 2019. március 18. után az igényét már csak személyesen a NAV ügyfélszolgálatain nyújthatja be.
Az igénylés alapján adóbevallási tervezetét 2019. április 30-áig kapta meg postán.

Ha ön megkapta postán az adóbevallási tervezetét, ne felejtse el átnézni, hogy az adatok helyesek-e. Ha nem kíván módosítani rajta, úgy további teendője az adóbevallással nincs. Viszont ne feledje adója 1+1%-áról is rendelkezhet, ezzel támogathatja az ön által kiválasztott civil szervezetet és egyházat. Adószámunk: 18557071-1-09

A levélben megtalálja az EGYSZA lapot, amelyet kitöltve küldjön vissza díjmentesen, a mellékelt válaszborítékban május 20.-ig. Az 18SZJA-EGYSZA lap kitöltéséhez talál mintát IDE KATTINTVA.
A lezárt borítékot írja alá a leragasztásnál keresztezve, valamint írja rá adóazonosító jelét is. Boríték elkészítéséhez talál mintát IDE KATTINTVA

Kérjük, írja be a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány 
adószámát: 18557071-1-09 Köszönjük!

Amennyiben az adóbevallás leadásakor nem rendelkezett a jövedelemadó egy százalékáról, később is lehetőség van feladni a rendelkezést; egészen 2019. május 20-ig. ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy a korábbi években megszokott módon, önállóan lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban (amelyet a ragasztást keresztezve aláírni szükséges) postán vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.

Üzenj neki, szólj hozzá!

Hogyan segíthet?

OTP-s online adományozás
Bankkártyás adományozás!

Adó 1% támogatás
18557071-1-09

Azonnal szeretnék segíteni
PayPal támogatás

Bankszámlaszámunk
(Erste Bank)
11993001-02325172-10000001
IBAN: HU61-11993001-02325172-10000001
Swift kód: GIBA HU HB

1%-os nyilatkozat

Adó 1% felajnálás

18557071-1-09




Kérjük nézze meg, hogyan segít adója 1%-ával!

Megnézem

Legfrissebb hírünk

Érkeznek a „cipősdoboznyi szeretet” ajándékai és a csokoládék 2019 december

2019. December 14. Szombat

Felhívásunkra érkeznek a meglepetéssel teli cipősdobozok és a csokoládék, hogy szebbé tegyék a leukémiás és daganatos beteg gyermekek Mikulását és Karácsonyát.
Cipősdoboz és csokigyűjtés részletei: IDE KATTINTVA

Teljes cikk olvasása

Május 20: Adó 1% felajánlása

Facebook