Kérjük támogassa adója
1%-ával a
beteg gyermekek gyógyulását!
Adószám: 18557071-1-09

Nóri Leukémiával harcol!

Nóra 777

Nóri kislányunkat 2019. április végén vittük el a gyermekorvosunkhoz, mert orrfolyása volt és apró tűhegynyi pöttyök jelentek meg mindkét szeme körül illetve szemei alatt sötétlila folt volt.

 

Az orvos elküldött minket vérvételre, ahol kiderül, hogy a fehérvérsejtek száma az egekben van. Azonnal indulnunk kellett pécsi Gyermekklinikára, mire odaértünk tovább emelkedett a fehérvérsejt száma, duplájára.

Április 30-án csontvelő biopsziát csináltak, amiből kiderült, hogy Akut Lymphoblastomás Leukémiája van, amit közepes rizikó csoportban soroltak be. Egy világ omlott össze bennünk, de tudtuk, hogy mindvégig erősnek kell, lenünk bármi is történik.

Ezután gyógyszerek tömkelege következett. Két hét alatt kétszer kellett vért kapnia, majd elkezdődtek a kemoterápiás kezelések is. A csontvelő biopszia eredményei jók voltak, ugyanakkor egy sokkoló hírrel is szembe kellett néznünk. Nórikának egy olyan ritka génmutációja van, amit csak a legmagasabb rizikócsoportban lehet kezelni, így kaphatjuk a legnagyobb esélyt a teljes gyógyulásra.

Június 8-án elkezdtük a második kemoterápiás blokkot, de közben több fertőzés is érte.

Sajnos a kislányunk betegsége miatt nem tudok újra munkába állni. A családi pótlékon és a GYES-en kívül csak a férjem keresetére számíthatunk. Családi házunkat két és fél éve vásároltuk, amire hitelt kell fizetnünk. Folyamatosan felújítottuk, így tartalékolni sem tudtunk.

Édesapja látogatása Nórika számára nagy megnyugvást jelent, így amikor munkaideje engedi igyekszik minél több időt bent tölteni vele.

A sok utazással (Pécs 150 km-re van tőlünk) és a kórházban tartózkodással kiadásaink jelentősen megnőttek, ezért szeretném kérni az önök segítségét. Előre is nagyon szépen köszönöm. (Édesanyja levele, 2019.07.11.)

NÓRÁT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!

FIGYELEM! Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk! KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!

Szeretne segíteni?

Több támogatási lehetőség közül is választhat.
Megtalálja a számára legkényelmesebb módot a segítségnyújtáshoz.

  • OTP-s online adományozás

    Adományozáshoz kérjük kattintson ide Adományozok most!
  • Banki átutalás

    Bank: Erste Bank
    Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
    Közlemény: Nóra 777

    IBAN: HU61-11993001-02325172-10000001
    Swift kód: GIBA HU HB
  • PayPal támogatás

    PayPal támogatáshoz kérjük kattintson a gombra  
  • Támogatás postai csekken

    Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
    4032 Debrecen, Cívis u. 5. 3/28.
  • Adó 1% felajánlás

    Adószámunk: 18557071-1-09

    Segíteni szeretnék adóm 1%-ával
Kérjük 2019-ben is rendelkezzen adója 1% -ával és segítse a daganatos és leukémiás beteg gyermekek gyógyulását!

1.Kérjük töltse le és nyomtassa ki adó 1%-os nyilatkozatát:


2. Tegye kis borítékba és írja rá az Ön nevét, bejelentet lakcímét, adóazonosító jelét, majd a lezárt borítékot a ragasztás mentén keresztezve írja alá, hogy a rendelkezése érvényes legyen.
3. Juttassa el munkáltatójához vagy, könyvelőjéhez 2019. május 10-ig vagy a bevallástól elkülönülten 2019. május 20-ig közvetlenül a NAV-hoz (APEH-hez) és segítse ezzel a beteg gyermekek gyógyulását!


Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18557071-1-09

Köszönjük, hogy adója 1 százalékával támogatja a beteg gyermekek gyógyulását!

Mit kell tennie?


1.Ha magánszemély, ÁFA fizetésre kötelezett magánszemély, őstermelő, egyéni vállalkozó, akkor 2019. május 20-ig adhatja le adóbevallását a NAV (APEH)-nak és rendelkezhet adója 1+1%-áról.Adószámunk:18557071-1-09

2. Amennyiben rendelkezik ügyfélkapu regisztrációval, akkor itt: Nemzeti Adó és Vámhivatal E-SZJA oldalán keresztül könnyedén kitöltheti adó 1% rendelkező nyilatkozatát már most! Már elérhető!

A kedvezményezett adószáma rovatba írja be kötőjel nélkül a: 18557071-1-09 adószámot, így támogathatja a leukémiás és daganatos beteg gyermekeket.
A kötőjelet a rendszer automatikusan teszi be, ön csak a számokat írja be.

Bővebb részletekről IDE KATTINTVA olvashat. Fontos! Május 20-ig tud így segíteni a beteg gyermekeken!

Adóbevallása 2019. március 14-töl elérhető ügyfélkapun keresztül! Már elérhető IDE KATTINTVA!

3. Ha Önnek még nincs Ügyfélkapu regisztrációja, az adóbevallási tervezet postázását 2019. március 18-ig kérhette. 2019. március 18. után az igényét már csak személyesen a NAV ügyfélszolgálatain nyújthatja be.
Az igénylés alapján adóbevallási tervezetét 2019. április 30-áig kapta meg postán.

Ha ön megkapta postán az adóbevallási tervezetét, ne felejtse el átnézni, hogy az adatok helyesek-e. Ha nem kíván módosítani rajta, úgy további teendője az adóbevallással nincs. Viszont ne feledje adója 1+1%-áról is rendelkezhet, ezzel támogathatja az ön által kiválasztott civil szervezetet és egyházat. Adószámunk: 18557071-1-09

A levélben megtalálja az EGYSZA lapot, amelyet kitöltve küldjön vissza díjmentesen, a mellékelt válaszborítékban május 20.-ig. Az 18SZJA-EGYSZA lap kitöltéséhez talál mintát IDE KATTINTVA.
A lezárt borítékot írja alá a leragasztásnál keresztezve, valamint írja rá adóazonosító jelét is. Boríték elkészítéséhez talál mintát IDE KATTINTVA

Kérjük, írja be a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány 
adószámát: 18557071-1-09 Köszönjük!

Amennyiben az adóbevallás leadásakor nem rendelkezett a jövedelemadó egy százalékáról, később is lehetőség van feladni a rendelkezést; egészen 2019. május 20-ig. ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy a korábbi években megszokott módon, önállóan lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban (amelyet a ragasztást keresztezve aláírni szükséges) postán vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.

Üzenj neki, szólj hozzá!

Hogyan segíthet?

OTP-s online adományozás
Bankkártyás adományozás!

Adó 1% támogatás
18557071-1-09

Azonnal szeretnék segíteni
PayPal támogatás

Bankszámlaszámunk
(Erste Bank)
11993001-02325172-10000001
IBAN: HU61-11993001-02325172-10000001
Swift kód: GIBA HU HB

1%-os nyilatkozat

Adó 1% felajnálás

18557071-1-09




Kérjük nézze meg, hogyan segít adója 1%-ával!

Megnézem

Legfrissebb hírünk

Sterilcsomag rendelés

2019. Szeptember 20. Péntek

Adományvonalunkból befolyt összegekből a mai napon újabb steril csomagokat rendeltünk meg! Köszönjük SMS és telefon hívásokat, melyek fontosak és jó célt szolgálnak!

Teljes cikk olvasása

Május 20: Adó 1% felajánlása

Facebook