Kérjük támogassa adója
1%-ával a
beteg gyermekek gyógyulását!
Adószám: 18557071-1-09

Ábel leukémiás-harcol a gyógyulásáért!

Ábel 666

2016. április 22-én, védőnői ellenőrzésre mentünk ahol az orvos Ábel pocakjának bal oldalán kis kitüremkedést tapintott. Arra kért menjünk már egy ultrahang vizsgálatra.

 

Másnap lépmegnagyobbodás után, sajnos leukémiát is diagnosztizáltak nála, amelynek egy nagyon ritka módozatával állunk szemben, ami meglehetősen kevés esetet produkált eddig Magyarországon, ennek az is lehet az oka, hogy Ábel édesapja Ghánai!

A csontvelő mintából kiderült, hogy Ábel kis szervezetének a betegség legveszélyesebb fajtájával, az Acut Myeloid Leukémiával kell megküzdenie. Az orvosok azt is megállapították, hogy rákos sejtek 61%-ban vannak jelen a csontvelőjében.

Ábelnek kemoterápiás kezelést kell kapnia, a csontvelő biopszia mutatja majd meg, hogy ez hatásos-e. Amennyiben a kezelés nem hoz eredményt, illetve a citogenetikai vizsgálat genetikai rendellenességet állapít meg, az orvosok tájékoztatása szerint csontvelő transzplantációra lesz szükség.

Kisfiam kezelése intenzív 2 év, amelyben van 5 kemoterápia, ami minimum hat hónap folyamatos kórházi bent lét ez után következő időszakban havonta négy napos kezelés van. Most jelen pillanatban már jó isten segítségével túl vagyunk a hat hónapon és elkezdtük a fenntartó kezelést.

Most a legfontosabb hogy, a kemoterápiás kezeléstől legyengült szervezetét meg kell óvni a fertőzésektől, betegségektől. Ezért fokozottan figyelni kell, a higiéniára, az egészséges táplálkozásra és megfelelő öltözködésre. Természetesen ehhez igyekszünk megteremteni az anyagi feltételeket, ami nagyon nehéz!

2017.07.10.: Folyamatosan járunk kórházba, minden hónapban megviseli a kezelés. Nagyon félünk, mert kisfiamnak az egyik kemoterápia után visszatérő mellékhatás alakult ki, a clostridium baktérium. Ezt próbáljuk elkerülni, ezért vigyázni kell ne legyünk betegek, ne kelljen antibiotikumot kapni, mert abban a pillanatban jön a baktérium.

2017.10.24.:
Ábel küzdelme leukémiával 2016.04.23-án kezdődött, azóta folyamatos kórházi kezelés alatt állt. Most kicsit várnunk kell. Három hónap múlva lesz a csontvelő biopszia ami kimutatja milyen hatással volt a kicsi testének a terápia. Nagyon reménykedünk és bízunk, hogy jó eredményeket kapunk.

Ábel jelenlegi állapota sajnos kicsit gyenge. Most sajnos már másodszor rövid időn belül beteg. Kisfiam szervezetében az egyik kemoterápia mellékhatása clostridium baktérium kialakulását eredményezte. Ami most is jelentkezett, így most épp annak leküzdése a feladat jelen pillanatban. Ez a baktérium hasmenéssel, hányással jár ezért gyenge kicsi szervezete, ezért étvágya jelenleg sincs!

A küzdelmet egy percre sem adjuk fel, Ábelnek meg kell gyógyulnia. Mivel mindennel lemaradtunk, nemrég tanultunk meg menni és kezdünk beszélni is.


A családunk sajnos nagyon rossz anyagi helyzetben van, Ábelt élettársammal nevelem, de sajnos csak nekem van jövedelmem GYED-en vagyok. Párom, mivel Ghánai származású jelen pillanatban alkalmi munkát vállal, jövedelmünk kiegészítése érdekében.Anyagi helyzetünket még súlyosbítja, hogy beteg édesapámat is mi gondozzuk.


Tisztelettel kérem, akinek lehetősége van, segítse kisfiam gyógyulását.
Bármilyen támogatás nagyon nagy segítséget jelent számunkra.

(Édesanyja levele, 2017.10.24.)

ÁBELT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!


FIGYELEM! Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk! KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!

Kis adomány-nagy segítség, az adományvonalon keresztül!
Támogasson jó ügyet egy telefonhívással vagy sms küldésével:

1 SMS vagy telefonhívás= 250 FORINT TÁMOGATÁS A RÁKOS BETEG GYERMEKEKNEK!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra.
TELEFON: Kérjük, hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód!

Köszönjük!

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ

Szeretne segíteni?

Több támogatási lehetőség közül is választhat.
Megtalálja a számára legkényelmesebb módot a segítségnyújtáshoz.

  • OTP-s online adományozás

    Adományozáshoz kérjük kattintson ide Adományozok most!
  • Banki átutalás

    Bank: Erste Bank
    Bankszámlaszám: 11993001-02325172-10000001
    Közlemény: Ábel 666
  • PayPal támogatás

    PayPal támogatáshoz kérjük kattintson a gombra  
  • Támogatás postai csekken

    Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány
    4032 Debrecen, Cívis u. 5. 3/28.
  • Adó 1% felajánlás

    Adószámunk: 18557071-1-09

    Segíteni szeretnék adóm 1%-ával
Kérjük 2017-ben is rendelkezzen adója 1% -ával és segítse a daganatos és leukémiás beteg gyermekek gyógyulását!

1.Kérjük töltse le és nyomtassa ki adó 1%-os nyilatkozatát:


2. Tegye kis borítékba és írja rá az Ön nevét, bejelentet lakcímét, adóazonosító jelét,
majd a lezárt borítékot
a ragasztás mentén keresztezve írja alá, hogy a rendelkezése érvényes legyen.
3. Juttassa el munkáltatójához 2017. május 10-ig vagy a bevallástól elkülönülten 2017. május 22-ig közvetlenül a NAV-hoz (APEH-hez)!
4. Önadózó, egyéni vállalkozó vagy ÁFA fizetésre kötelezett magánszemély a bevallási csomag “perforált” ívén tudja az adó 1% felajánlását megtenni.
5. Kérjük, a 18557071-1-09 adószámot adja át könyvelőjének és segítse ezzel a beteg gyermekek gyógyulását!


Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány

Adószám: 18557071-1-09

Köszönjük, hogy adója 1 százalékával támogatja a beteg gyermekek gyógyulását!

Mit kell tennie?

A civilszervezetek számára az adófizetők a jövedelemadó egy százalékáról az adócsomag részét képező nyilatkozaton, vagy egy külön papírlapon rendelkezhetnek.

1. Ha egyéni vállalakozó vagy ÁFA bevallásra kötelezett magánszemély, az eva és a kata hatálya alá bejelentkezett egyéni vállalkozó, akkor 2017.február 27-ig adhatja le adóbevallását a NAV (APEH)-nak, a bevallás részét képező önálló EGYSZA lappal együtt, vagy az erre a célra kialakított ​ ​ 16EGYSZA jelű önálló nyomtatványon.

2. Amennyiben magánszemélyként küldi be adóbevallását, az adó 1 %-áról a 16EGYSZA jelű nyomtatványon rendelkezhet amelyet, 2017. május 22-ig küldheti el az adóhivatalhoz.
Mindezt megteheti az ügyfélkapun keresztül elektronikusan, postai úton vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.

3. Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, március 15-ig postai úton, SMS-ben vagy elektronikus úton kérheti, hogy a NAV a bevallási tervezetet papíralapon, postán küldje el neki. A kérelemnek tartalmaznia kell az adózó születési időpontját és adóazonosító jelét is. A NAV a kérelem nyilvántartásba vételéről az adózó által választott kapcsolattartási formában tájékoztatja az ügyfelet.

4. Amennyiben munkáltatója készíti el és nyújtja be adóbevallását, akkor a 16EGYSZA jelű nyilatkozatot legkésőbb május 10-ig lezárt borítékban átadhatja munkáltatójának, vagy 2017. május 22-ig papír alapon, vagy elektronikusan közvetlenül eljuttathatja a NAV-nak.

Kérjük, írja be a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány adószámát: 18557071-1-09 Köszönjük!

Amennyiben az adóbevallás leadásakor nem rendelkezett a jövedelemadó egy százalékáról, később is lehetőség van feladni a rendelkezést; egészen 2017. május 22-ig. ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy a korábbi években megszokott módon, önállóan lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban (amelyet a ragasztást keresztezve aláírni szükséges) postán vagy a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.

Üzenj neki, szólj hozzá!

Hogyan segíthet?

OTP-s online adományozás
Bankkártyás adományozás!

Adó 1% támogatás
18557071-1-09

Azonnal szeretnék segíteni
PayPal támogatás

Bankszámlaszámunk
(Erste Bank)
11993001-02325172-10000001

1%-os nyilatkozat

Adó 1% felajnálás

18557071-1-09




Kérjük nézze meg, hogyan segít adója 1%-ával!

Megnézem

Legfrissebb hírünk

Érkeznek a „cipősdoboznyi szeretet” ajándékai és a csokoládék

2017. November 22. Szerda

Felhívásunkra érkeznek a meglepetéssel teli cipősdobozok és a csokoládék, hogy szebbé tegyék a leukémiás és daganatos beteg gyermekek Mikulását és Karácsonyát.

Teljes cikk olvasása

Május 22: Adó 1% felajánlása

Facebook