-
-
Matild

Alapítvány a jövő gyermekeiért

Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány

kisfiú

A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány létrehozását egy leukémiás megbetegedésben szenvedő, mára gyógyult gyermek szülei kezdeményezték 1999-ben. Az alapítvány legfőbb célja, hogy gyermekrák és a daganatos betegségek érintettjeit támogatásban részesítse, közvetítsen a családok, a gyermekklinika és a segítő szándékú magánszemélyek, cégek között. A sok esetben halálos lefolyású, hosszú időtartamú ellátást igénylő kórképek fizikai és lelki következményei nagy megterhelést rónak a betegre, családjára és a társadalomra egyaránt. Hatékony gyógyításuk, komplex ellátásuk nagy szakmai kihívást jelent. Az alapítvány céljainak megvalósításához, egyre növekvő támogatottsága révén az ország összes gyermek-hematológiai centrumában megadja mindazt, amit Debrecenben már megvalósított.

Az alapítvány közhasznú tevékenysége

Az elmúlt évek során számos sikert értünk el a gyermekrák gyógyítása, a klinikai ellátás tehermentesítése és a családok támogatása terén, hogy a rákbetegek felzárkózását könnyebbé tegyük. Ennek érdekében a gyógyító központokban orvosi műszerekkel, eszközökkel és berendezésekkel támogatjuk a szakorvosok munkáját, hogy a rák elleni küzdelemhez hozzájárulhassunk.

Gondoskodásunk a rákbeteg gyermekek családjára is kiterjed, segélyezési és adományszervező programjainkkal a hozzánk forduló nélkülözőket rendszeres pénz és természetbeni adománnyal támogatjuk. A szakszerű ápolásért és a családok hatékony lelki támogatásáért az elérhető legjobb életminőség megteremtését segítjük, mindezt széles körű társadalmi összefogással sikerül megvalósítanunk. A daganatos megbetegedésben szenvedő gyermekek és családjaik részére az alapítvány hiánypótló szolgáltatásokat biztosít, ünnepekkor tartalmas szabadidős programot kínál.

Az alapítvány tervei

Díj átadás

Célunk egészségfejlesztő hálózat és támogató szolgálat bevezetése a gyógyítás és rehabilitáció szakértőinek segítségével. A társadalmi önszerveződés révén az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért tagjaként küzdünk az igényekhez mért szolgáltatásokért, a kemoterápia és az utógondozás segítéséért. Az alapítvány orvosi műszerekkel, eszközökkel, berendezésekkel is támogatja a szakorvosok munkáját, eddig hazánk számos klinikai centrumának eszközparkját fejlesztettük. Törekszünk az igénybe vehető segélyek, pénzbeli támogatások és szabadidős programok bővítésére, mindehhez konszenzust keresünk a szakmapolitikai fórumokkal. A gyógytornász és kórházpedagógus képzés spektrumát a kor igényeinek megfelelően bővítjük, tevékenységeinkről honlapunk Programok rovatában olvashatnak.

Az alapítvány támogatói

„Példát adni jóság, venni okosság” tartja a mondás, közhasznú szervezetünk is keresi a támogatókat és adományozókat, akik céljainkkal azonosulnak. Elismertségünket jelzi az átadott műszerek növekvő értéke és a kapott támogatások sokszínűsége, a 2005. év végéig már közel 84 millió forintot tudtunk közvetíteni a rászorulóknak.

Az alapítvány támogatói bőkezűségének köszönheti, hogy a felajánlásokat közvetítheti a rákos gyermekek, családjaik és az őket gyógyító intézmények számára, ennek részleteit a Pénzügyi Beszámolókban tekinthetik meg.

A személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásával Ön is segíthet, hogy a rákos gyermekek megkapják a hatékony alap- és támogató kezelést és a megfelelő otthoni ápolást családjaik biztosítani tudják!

* * * * *

The "Hope for Children Suffering from Leukemia" Foundation was established in 1999 by the parents of a child affected by the disease. The main aim of the foundation is to support children suffering from leukemia or other tumors and to aid their families as well. It is supposed to act as a liason between indigent children and individuals or enterpreneurs who are willing to donate. The diagnosis of a terminal disease places a heavy burden on patients, their family and the society as a whole. The complex therapeutic regimen required for the effective treatment of these diseases present a great challenge to health-care professionals. With the support of the continously expanding base of sponsors, our foundation provides the best possible service both in Debrecen and in other Hungarian children's haematological centers. Over the past six years we had a resounding success in supporting both clinical therapy and domestic rehabilitation. By easing the rather overloaded medical practice, we have been able to help children return to previous level of functioning in their everyday routines. To fullfill these requirements we support the medical practice with the most needed surgical instruments, tools and equipments. Our foundation provides tailor-made services and splendid spare time programs, support to the families of children suffering from a mortal or chronic disease. Thanks to our contributions, we have already managed to raise nearly 84 000 000 Hungarian forints so far. Our long-term goal is to introduce new health care networks providing a wide range of medical treatments and domestic rehabilitation options as well. We are making ongoing efforts to research and improve the health-care programs available and to negotiate with a variety of professional associates. We aim to expand the spectrum of educational opportunities available for physical therapists and health-care educators in order to meet the current needs and standards. To live up to expectations we make our best to support NGOs and other foundations with our experience and notable social capital.

* * * * *

Die Entstehung der "Stiftung Hoffnung für an Leukämie erkrankte Kinder" wurde 1999 von den Eltern eines an Leukämie erkrankten Kindes initiiert. Die Aufgabe und auch das höchste Ziel der Stiftung ist es, den an Tumor und Leukämie erkrankten Kinder und deren Eltern zwischen den Kindern und hilfsbereiten Privatpersonen, Firmen zu vermitteln und sie zur jegmöglichen Unterstützung verhelfen. Die Folgen der Krankheit, die in vielen Fällen tödlich abläuft und eine lang anhaltende Versorgung beansprucht, belasten sowohl den Erkrankten, als auch seine Familie und deren Umfeld. Ihre wirksame Heilung und die komplexe Versorgung bedeutet eine große fachliche Herausforderung. Unsere Stiftung bietet, mit Hilfe ihres immer größer werdenden Unterstützerkreises, in sämtlichem Kinderhämatologenzentren des Landes all das, was in Debrecen schon verwirklicht worden ist. In den vergangenen 6 Jahren haben wir auf dem Gebiet der Genesungsunterstützung und der Entlastung der klinischen Versorgung sowie der Familienrehabilitation, zur Erleichterung des Wiedereinstiegs in den Alltag, zahlreiche Erfolge erreicht. Zu diesem Zweck unterstützen wir die Arbeit der Fachärzte mit den von den Zentren angeforderten medizinischen Instrumenten, Geräten, Apparaten; bis jetzt haben wir zur Maschinen- und Geräteparkexpansion zahlreicher Klinikzentren in unserem Land beigetragen. Den an Tumor erkrankten Kindern und ihren Familien bietet die Stiftung flexible, an einzelnen Bedarf gemessene Dienstleistungen und umfangreiches Freizeitprogramm an. Auch die Tatsache, dass wir bis Ende 2005 etwa 84 Millionen HUF vermitteln konnten, zeigt unseren Erfolg. Unser langfristiges Ziel ist die Einführung eines gesundheitsfördernden Netzwerkes auf den verschiedenen Gebieten der Heilung und Rehabilitation und die methodische Förderung (Entwicklung) sozialer gesundheitsfördernder Programme sowie Konsenssuche mit fachpolitischen Foren. Daneben erstreben wir, das Spektrum der Ausbildung von Krankengymnasten, Ergotherapeuten, Klinikpädagogen und dgl. mit neuzeitlichen, den Ansprüchen des Zeitalters entsprechenden Programmen zu erweitern. An der Verwirklichung all dieser Ziele beteiligt sich die Stiftung als aktives Mitglied der zivilen Sphäre mit ihren Erfahrungen und verbreiteten Kontakten.

* * * * *

La Fondation Espoir pour les Enfans á la Leucémie a été créée en 1999 par les parents d'un enfant atteint de leucémie.Son but principal est de soutenir les enfants atteints d'une maladie tumorale et leur entourage, de servir d'intermédiaire entre les enfants et les donateurs privés,les sociétés qui souhaitent les secourir. La maladie qui requérit une grande attention,une longue hospitalisation et qui est souvent mortelle impose une immense charge physique et psychique au malade,aux parents ainsi qu'á la société. Le traitement efficace et la pension complexe sont des défis professionnels. Des dons permettent á la fondation dans tous les centres hématologues pédiatriques en Hongrie d'assurer tous ce qui ont été déjá réalisés á Debrecen. Grace aux efforts, pendant les 6 derniéres années la fondation a facilité la réhabilitation des familles pour reprendre la vie normale et a soulagé la pension clinique. Les dons permettent aussi de renouveler les installations des cliniques d'acquérir des appareils diagnostiques et thérapeutiques et de développer les équipements dans plusieurs établissements hongrois d'aprés le besoin de l'équipe hospitaliére. Pour les petits malades et leur famille la fondation propose des activités diverses dans les loisirs et d'autres services adaptés aux besoins personnels. En 2005 84 millions de forint ont été distribués par la fondation.Cette donnée marque son efficacité. Elle se donne comme but d'organiser un réseau pour améliorer la protection sanitaire dans le domaine de la réhabilitation et de soins médicaux,de développer des méthodes concernées á la santé et de chercher á collaborer avec les assosiations politiques. L'autre but est de développer la formation des spécialistes de gymnastique thérapeutique et des pédagogues spécialisés á l'hopital á l'aide des programmes modernes, convenables á l'exigence de notre époques. Pour réaliser ces objectifs la fondation,le membre actif de la société, utilise ses expériences et ses rapports vastes.

Oldalajánló

Küldje el az aktuális oldal linkjét ismerősének, barátjának! A szolgáltatás igénybevételéhez írja be e-mail címét és jelszavát, majd lépjen be!

Ha Ön új látogató kérjük regisztrálja magát!



Adószám: 18557071-1-09- A honlap a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült -
Látványos Grafikai Művek   CSS Firefox.hu