Felhívás

Filozófia, küldetés

A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány létrejötte óta egységes és szilárd elgondolások és elvek mentén működik. Az alapvető célunk, a beteg gyermekek gyógyulásának elősegítése szükséges, de nem elégséges feltétele a sikeres munkának.

Ezért az Alapítvány céljainak meghatározásakor törekedtünk arra, hogy akár a kezdetektől fogva, akár a jövőben, erőforrások, 1% felajánlások függvényében a betegségkör, a prevenció, a gyógyítás és a rehabilitáció minden területével foglalkozzunk. Ehhez az a felismerés vezetett, hogy habár önmagában a betegség fizikailag gyógyítható, annak van előzménye és következménye is, ami egy rendkívül széleskörű, holisztikus szemléletet tesz szükségessé.

Még az Alapítvány létrehozása előtt szembesültünk azzal a problémával, hogy a kórházak-klinikák – változatos okokból, néhány kivételtől eltekintve – szinte kizárólag csak a gyógyításra összpontosítanak, és keveset vagy szinte alig foglalkoznak az egyénnel. Régóta bizonyított tény, hogy a gyógyulás nem csak a medicinákon, illetve a sebész ügyességén múlik, hanem kell hozzá a beteg élni és „egészségesnek lenni”-akarása is. Ehhez viszont nem csak orvosokra, hanem (kórház)pedagógusokra, pszichológusokra, gyógytornászokra, kórházi szociális munkásokra, mentálhigiénés, diabetikus szakemberekre is szükség van. Látszólag a gyógyításon kívül álló területekről van szó, szerintünk – és egyre több szakember, orvos szerint is – legalább ezeknek a szakmáknak együtt kell működniük – a betegek hamarabb meggyógyulnak, gyorsabban felépülnek, kevesebb mentális teher és károsodás éri őket és környezetüket, családjukat. Következésképpen javul a gyógyítás eredményessége, hatékonyabbá, gyorsabbá – és mondhatjuk: olcsóbbá – is válik.

Egy ilyen hosszú lefolyású betegség jelentősen átalakítja nem csak a beteg, hanem környezetének, családjának életét is. A már fentebb is említett, körültekintésen és komplex személeten alapul a betegek segítése is. A fő cél természetesen a gyermekek támogatása. A gyermek elsődleges közege azonban a család, így segélyezési rendszerünk sem kizárólag a betegséget veszi figyelembe, hanem a család helyzetének megfelelően határozza meg az adható támogatás mértékét. Mivel egy teljes gyógyítási protokoll akár 5 évbe is beletelhet, a családtámogatások önmagukban is óriási összegeket emésztenek fel. Ezért választottuk azt az utat, ha – erőforrásainktól függően – nem is hatalmas összegekkel, de minden rászoruló, kérelmező családot támogatunk. Szociális segélyünket nem csak ezért nevezzük így, mert az anyagi helyzet függvényében adjuk, hanem azért is, mert a hozzáférést minden rászorulónak egyformán biztosítjuk.

Tudjuk, hogy ilyen helyzetben mindenki rászoruló, legyen szó pénzről, gyógyszerről vagy csak akár néhány jó szóról. Mi itt a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványnál úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli az esélyt, ezért minden támogatásunkat, programunkat igyekszünk úgy megvalósítani, hogy az a lehető legszélesebb körben éreztesse hatását.

Az egészségügy jelenlegi alulfinanszírozottsága nem teszi lehetővé, hogy a kórházak klinikák folyamatosan korszerűsítsék műszereiket – vagy esetenként a mindennapi munkához szükséges eszközöket beszerezzék. Bár tudjuk, hogy az orvosi felszerelések rendkívül drágák, feladatunknak tartjuk, hogy ezen a területen is aktívan közreműködjünk. Tekintve, hogy ezek a beszerzések alkalomszerűek, a forrásokat is ennek megfelelően biztosítjuk – jellemzően egyedi akciókat szervezünk egy adott eszköz beszerzésére.

A tárgyi feltételek mellett az emberi erőforrások fejlesztése is fontos a leukémiás és daganatos megbetegedés hatékony gyógyításához. A kutatások és fejlesztések eredményeképpen újabb és újabb eredmények és módszerek várnak elérhetővé. Ezért tartjuk fontosnak, hogy a gyógyításban részt vevő szakemberek – természetesen az orvosok és nővérek, de ide értjük a kórházpedagógusokat pszichológusokat, szociális munkásokat, gyógytornászokat stb. is – lehetőséget kapjanak a tapasztalatcserére, képzéseken, konferenciákon vehessenek részt. Alapítványunk aktívan támogatja magukat a rendezvényeket, illetve a szakemberek részvételét, átvállalva az ezzel kapcsolatos költségeket.

Az Alapítvány ugyan ezt a széles látókört használja a forrásai megteremtésénél is. Amióta lehetőségünk van rá, a személyi jövedelemadó 1% felajánlásait gyűjtjük össze, ma is ez teszi ki az Alapítvány forrásainak nagy részét. Több oka is, van, hogy ezt a fenntartási formát választottuk: a társadalom nagy részének rendelkezésére áll az a lehetőség, hogy adója 1% az általa kiválasztott célra fordíthassa; nem igényel külön adományt a felajánlóktól az általuk szimpatikusnak tartott cél támogatása; felhasználása igaz szigorú, de átlátható, ahogy tevékenységünk is.

Éppen ezért kezdetektől szigorúan betartjuk azt az alapelvet, hogy a célzott adományokat – legyen szó kórháznak szánt műszerről, vagy egy-egy gyermek személyre szóló támogatásáról – az adományokat szigorú elszámolás mellett az utolsó fillérig az adott célra fordítjuk.

Mivel hosszú távon gondolkodunk – amit mutat eddigi 10 éves fejlődésünk is – stabil alapokat kívántunk létrehozni az Alapítványnak, hiszen tudjuk, hogy sokáig szükség van még azokra a szervezetekre, amelyek az állami egészségügyi és szociális rendszerek által lefedetlen területeken is biztosítani tudják az ellátásokat.

A fentiek alapján talán nem túlzás kimondani, hogy céljainkat küldetésként kezeljük; látjuk korlátainkat, de látjuk a lehetőségeket is, amiknek a kiteljesítéséért az Önök segítségével dolgozunk.

Bár a felajánlható adó egy százaléka csekélynek tűnik, a rászorulóknak felajánlott forintok akár életet is menthetnek. A civil szektor jogilag szigorúan szabályozott közösségei mindannyiunkért dolgoznak, jelenlétük mára nélkülözhetetlen.

Adószám: 18557071-1-09

LETÖLTHETŐ RENDELKEZŐ NYILATKOZAT BEFIZETETT ADÓ 1%-RÓL (.PDF)


Kulcszavak: adó, 1%, remény, leukémia, APEH, alapítvány, gyermek, rák, daganat, szervezet, felajánlás, betegség, közhasznú