A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány személyes érintettség révén jött létre. Az Alapítvány elnökének kislánya betegedett meg, de köszönhetően a gondos ápolásnak, ma már teljesen egészséges. A gyógyulási folyamat közel 5 éve alatt szembesültek a gyógyítás nehézségeivel, illetve azzal az elhivatottsággal, aminek eredményeképpen ma már 85%-os a gyermekek gyógyulási aránya. Nagy út áll még előttünk addig, amíg minden gyermeket meg tudnak menteni, ezért vállaltuk fel azt a feladatot, hogy a társadalmi minél szélesebb rétegeinek felhívjuk a figyelmét erre a betegségtípusra, és az 1% felajánlásokon keresztül támogatókat gyűjtsünk a gyógyításhoz.
Az elmúlt 12 évben legnagyobb arányban a Debreceni Egyetem OEC gyermekhematológiáját támogattuk eszközökkel és műszerekkel, de hozzájárultunk az ország többi gyermek-hematológiai központjának munkájához és fejlesztéséhez. Évek óta támogatjuk az 1% felajánlásoknak és az adományoknak köszönhetően a leukémiás és daganatos beteg gyermekeket nevelő családokat. Emellett a gyógyítást, rehabilitációt végző szakemberek munkáját is támogatjuk, az országban egyedülálló módon a kórházpedagógusokat is.
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány létrehozása után szűkös keretekkel, de hatalmas lelkesedéssel vetette magát munkába. Sok kilincselés, utánajárás után, és köszönhetően annak, hogy mindig átláthatóan és korrekten végeztük a munkánkat, megjelentek a támogatók is. A felajánlott összegek tették lehetővé, hogy támogatási tevékenységünket folyamatosan bővítsük, valamint az Alapítvány működését stabil és fenntartható pályára állítsuk. Ehhez választottuk az „1% stratégiát”, azaz az Alapítvány működését a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásaiból fedezzük. Habár nagy a küzdelem a nonprofit szervezetek között az 1% felajánlásokért, úgy érezzük sikerült kialakítani egy olyan bázist, amely ezzel a felajánlással elismeri tevékenységünket, és belénk helyezi bizalmát.
Ennek a támogatásnak és fejlődésnek köszönhető, hogy 2004 óta főállású alkalmazott(akk)al végezzük a leukémiás és daganatos gyermekeket és családjukat. A kezdetektől fogva hosszútávon működő, fenntartható és fejleszthető szervezet létrehozása volt a cél. A munka nagyságára jellemző, hogy rövid időn belül „egész ember” kívánt, és mivel tudjuk, hogy a munkánkra még sokáig szükség lesz, így ma már több ember is teljesen az Alapítvány céljainak szenteli munkáját.
A kitartó munkának köszönhetően 2009-ig egyre emelkedő ütemben tudtunk 1% felajánlásokat gyűjteni, ezzel is növelve a segélyezésre és a támogatásokra fordítható összegeket. Így tudtuk bővíteni támogatási portfóliónkat is, amely mára már kiegészült pedagógustámogatással, adományszervezéssel, szabadidős programok szervezésével illetve rehabilitációs szolgáltatások biztosításával – ez utóbbit a Debreceni Egyetem gyermekonkológiáján valósítottuk meg.
Átadott értékek, a kórházak segítése:
63 millió Ft – Debreceni Egyetem Orvos –és Egészségügyi Centrum
59,4 millió Ft – családok segélyezése az egész ország területén
10 millió Ft – Szent László Kórház, Budapest
6,3 millió Ft – egyéb klinikák, intézmények támogatása Budapesten
6,1 millió Ft – Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona,
4,1 millió Ft –Markusovszky Kórház, Szombathely
2,7 millió Ft – SZOTE Gyermek-onkológia, Szeged
2,5 millió Ft – PTE Gyermek-haematológia, Pécs
1,9 millió Ft – B-A-Z Megyei Kórház
-
Családok támogatása szociális segéllyel, csontvelő transzplantáció utáni segéllyel, temetési- és rendkívüli segéllyel.
-
Csontvelő-transzplantáció esetén ún. „steril csomag” (tisztítószerek, segédeszközök stb.) térítésmentes átadása az otthoni csíramentes környezethez.
-
2 fő gyógytornász és 1 fő pszichológus foglalkoztatása a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumban.
-
Egyesített Szent Imre és Szent László Kórház „Déméter Ház” Program betegszállításának támogatása.
-
Szombathelyi MJV Markusovszky Kórház műszerbeszerzések.
-
B-A-Z Megyei Kórház Gyermek-hematológiai Osztály nyári tábor támogatása, műszerbeszerzések.
-
Pedagógustámogatás Debrecen, Miskolc, Szeged, Pécs, a szombathelyi Markusovszky Kórház és a fővárosi Szent Imre és Szent László Kórház számára.
-
Családok részére kirándulási, nyaralási lehetőség biztosítása.
-
Lakossági kommunikációs kampány, betegségmegelőzési programok.
-
Konferenciák, és az azokon való részvétel támogatása orvosok, nővérek, segítő szakemberek (azaz gyógytornászok, pszichológusok, kórházpedagógusok, kórházi szociális munkások) részére
Anyagi lehetőségeinkhez képest minden évben igyekeztünk bővíteni a segélyezett családok körét. Jelenleg évente 200-250 beteg gyermeket és családját tudjuk segélyezni, azaz eddig összesen több mint 940 családot támogattunk az ország egész területéről, ami 490-nél is több településen valósult meg. Ezzel Alapítványunk Magyarországon az egyik legkiterjedtebb segélyezési tevékenységet végzi.
A kezdetektől szigorúan betartjuk azt az alapelvet, hogy a célzott adományokat – legyen szó kórháznak szánt műszerről, vagy egy-egy gyermek személyre szóló támogatásáról – szigorú elszámolás mellett az utolsó fillérig az adott célra fordítjuk.
A fentiek alapján talán nem túlzás kimondani, hogy céljainkat küldetésként kezeljük; látjuk korlátainkat, de látjuk a lehetőségeket is, amiknek a kiteljesítéséért az Önök segítségével dolgozunk.
A fentiekből is kitűnhet, hogy a nehéz kezdetek után – igaz ma sem könnyű a dolgunk – a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány folyamatosan fejlődik, és az Önök segítségével és felajánlásaiból tud egyre több beteg gyermeknek és gyógyító központnak segíteni.
Ha céljainkkal egyet ért, adója 1%-ával segíthet bennünket annak elérésében és megvalósításában.
Adószám: 18557071-1-09
LETÖLTHETŐ RENDELKEZŐ NYILATKOZAT BEFIZETETT ADÓ 1%-RÓL (.PDF)